Az Angela Merkel kancellár vezette konzervatív CDU egyik legtekintélyesebb politikusa a Die Welt című német lapban megjelent interjúban hangsúlyozta, hogy olyan rendet kell kialakítani, amelyben az államok a „nemzeti felelősség” bizonyos részeit feladják Európa javára. Erre azért van szükség, mert „nemzetállami szinten csaknem tehetetlenül állunk a globalizációval szemben”. Erre példa a menekültválság, „ez is gyorsabban indít majd minket közös cselekvésre Európában” – mondta Wolfgang Schäuble.Uniós szinten szabályozott menedékjogra és menekültpolitikára van szükség, „méghozzá gyorsan” – tette hozzá. Ennek a politikának választ kell adnia arra a kérdésre, hogy miként lehet a külső határokon is szabályozni a belépést az EU-ba úgy, hogy „továbbra is nagylelkűen befogadunk menekülteket, de nem sodorjuk magunkat olyan helyzetbe, amelyben Európa tönkreteszi saját magát” – jelentette ki a pénzügyminiszter, hangsúlyozva, hogy ellenőrizni kell a belépést Európába.„Az európai külső határokon dől el az a kérdés, hogy sikerrel kezeljük-e a menekültek és gazdasági bevándorlók beáramlását” – mondta Schäuble. Gyors és hatékony megoldásokra van szükség, fűzte hozzá.Arra a kérdésre, nem helytálló-e Angela Merkel kijelentése, miszerint a menedékjog nem ismeri a felső határ fogalmát, a pénzügyminiszter azt mondta, hogy a kancellárnak meg kellett tennie ezt a kijelentést, különben előfordulhatott volna, hogy az alkotmánybíróság az alaptörvény tiszteletére inti. Ugyanakkor minden jogrend ismeri a római jog alapvetését, amely szerint senki nem köteles a képességein, lehetőségein felül teljesíteni (ultra posse nemo obligatur) – tette hozzá a politikus.Az uniós menedékjog kialakítása nem lesz könnyű, de gyorsan el kell végezni a munkát, „nem évek, hanem hónapok” alatt. A legelső lépésben pedig ellenőrzés alá kell vonni a menekültáradatot, mert a helyzet „súlyos, és akár még súlyosabb is lehet”.Az uniós integráció leginkább a válságokban mozdul előre, és a mostani válságnak is az lesz a hatása, hogy a folyamat a vártnál gyorsabban halad majd előre – fejtette ki a német tárcavezető.A tagállamok hajlandósága különböző mértékű, ezért ismét elő kell venni a kétsebességes Európa gondolatát – tette hozzá Wolfgang Schäuble. Szerinte az EU működéséről szóló szerződés módosítása nélkül ki lehet alakítani egy új menekültügyi rendszert, és a kezdeményezéshez Németország mellett Franciaország, Olaszország biztosan csatlakozik majd, és „remélhetőleg” Görögország is.„Természetesen a kelet-európaiakkal is beszélni kell, és nem szabad Magyarországot mindig a sarokba állítani – mondta a politikus. – A magyaroknak kell viselniük a schengeni rendszer külső határára nehezedő nyomást.”Arra a kérdésre, hogy az általa felvázolt új Európa a határkerítések Európája lesz-e, Wolfgang Schäuble azt mondta, hogy „Európának kifelé világossá kell tennie, hogy ellenőrzi bejáratait, de a kerítések Európája elképzelhetetlen”. Ugyanakkor Európa mint a „jólét régiója” felelősséggel tartozik az üldözöttek és a világ szegényei iránt – mondta a német pénzügyminiszter.
Schäuble: Nem szabad sarokba állítani Magyarországot
A német pénzügyminiszter szerint a kerítések Európája elképzelhetetlen.
2015. 10. 02. 9:45
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!