Szabadon engedhetik a volt horvát kormányfőt

A vád szerint valós és fiktív megrendeléseken keresztül állami cégektől szerzett pénzt.

MTI
2015. 10. 01. 16:04
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A legfelsőbb bíróság három napig át tartó fellebbezési eljárás után hozta meg a döntését. Az indoklás szerint az elsőfokú eljárás során súlyos hibákat vétett az ügyet tárgyaló bíróság. Ivo Sanader akkor hagyhatja el ténylegesen a börtönt - ahol előzetes letartóztatásban van -,  amikor befizeti az óvadékot, ami lehet készpénz, de történhet ingatlan vagy értékes ingóság formájában is. Továbbá Sanadernek meg kell ígérnie a bíróságnak, hogy nem fog megszökni.

A három éve kezdődött, Fimi Media néven elhíresült ügyben azzal vádolták a volt kormányfőt és tettestársait, hogy a közbeszerzési törvényeket megsértve, valós és fiktív megrendeléseken keresztül állami cégektől szereztek pénzt, amely Sanadernél vagy az akkor általa vezetett Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) nevű jobbközép párt "feketekasszájában" kötött ki, és a párt választási kampányainak finanszírozását szolgálta.

Az elsőfokú, nem jogerős ítélet szerint Sanader és négy tettestársa összesen 70 millió kuna (2,8 milliárd forint) közpénzt sikkasztott el. A volt kormányfőt 15 millió, az ügyben szintén elmarasztalt HDZ-t pedig 24 millió kuna visszafizetésére, valamint 5 millió kunás pénzbírság megfizetésére kötelezték. Egyelőre nem tudni, a HDZ fellebbezésével kapcsolatban mi a legfelsőbb bíróság álláspontja.

Horvátország történetének egyik legjelentősebb korrupciós ügyében a hivatali hatalommal való visszaélésben és bűnszervezet kiépítésében bűnösnek talált Sanader mellett elsőfokon letöltendő börtönbüntetést kapott a HDZ korábbi pénztárosa, főkönyvelője és a Fimi Media cég tulajdonosa is, míg egy volt kormányszóvivőre felfüggesztett szabadságvesztést szabtak ki.

Sanader és Ratko Macek volt kormányszóvivő kivételével a vádlottak bűnösnek vallották magukat a perben.

A korábbi kormányfőt egy másik összevont perben, a Hypo Bank- és a Mol-INA-ügyek egyesített perében, korábban a zágrábi megyei bíróság 2012 novemberében nem jogerősen tíz év börtönbüntetésre ítélte háborús nyerészkedés, hivatali visszaélés és vesztegetés miatt. A legfelsőbb bíróság a büntetést tavaly jogerősen nyolc és fél évre enyhítette. A volt horvát miniszterelnök ezt követően eljárásbeli hibák miatt az alkotmánybírósághoz fordult jogorvoslatért.

Az egyik vádpont szerint Ivo Sanader a Moltól 10 millió euró kenőpénzt kapott, hogy ennek fejében a magyar olajipari társaság irányítói jogokat szerezzen az INA horvát olajipari cég felett - a veszteséges gázüzletág kivételével. A Mol Nyrt. számos alkalommal visszautasította a Sanader-perben elhangzottakat, és közölte: soha nem korrumpált egyetlen politikust sem, és nem adott pénzt azért, hogy megszerezze az INA-ban az irányítási jogokat.

A horvát alkotmánybíróság az idén júliusban hatályon kívül helyezte az erre vonatkozó ítéletet. Sanader a Fimi Media ügy miatt azonban továbbra is őrizetben maradt. Mivel a legfelsőbb bíróság megerősítette, hogy ez utóbbi ügyben megszüntette az eljárást a volt kormányfő ellen, és újra tárgyalást rendelt el, Ivo Sanader azért kerülhetett szabadlábra, mert nincs ellene jogerős ítélet.

A volt kormányfő a továbbiakban szabadlábon védekezhet.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.