Hozzátette, a hatóságok készen állnak arra, hogy a migránsválság esetleges boszniai kihívásaira reagáljanak, probléma adódhat viszont akkor, ha óriási tömegek érkeznek egyszerre az országba.
A migránsválsággal összefüggésben Izet Nizam, a boszniai védelmi minisztérium külföldiekért felelős irodájának igazgatóhelyettese kijelentette, hogy egyelőre megtiltották az idegenforgalmi utalványok kiadását az országban a napokban történt visszaélések miatt. Emlékeztetett arra, hogy kedden tíz szíriai állampolgár érkezett a boszniai fővárosba a menetrend szerinti Isztambul–Szarajevó légi járattal. A szírek érvényes turistavízummal rendelkeztek, amelyeket az egyesült arab emírségekbeli Abu-Dzabiban, a boszniai nagykövetségen állították ki egy szarajevói hotel érvényes idegenforgalmi utalványai alapján.
Az opatovaci sátortáborban jelenleg nincs senki, mindössze öt migráns tartózkodik Horvátországban, ők is az Eszék melletti csepényi (Cepin) befogadóállomáson – mondta Ranko Ostojic horvát belügyminiszter csütörtökön a sajtónak.
Szeptember 16. óta 92 452 illegális bevándorló lépte át a szerb–horvát határt. Közülük 90 ezret már elszállítottak a magyar határra, ahol „átvették őket”, a többiek pedig úton vannak Magyarország felé – hangsúlyozta a miniszter.
Ostojic elmondta, hogy a Csepényben tartózkodó öt ember azért van még az országban, mert arra várnak, hogy kisgyermekeiket ellássák a vukovári kórházban. Ezt követően együtt hagyják majd el Horvátországot – tette hozzá.
Kontrát Károly szerint a magyar–szerb határon átkelni próbáló migránsok száma hatalmasat esett vissza a lezárás óta. A Belügyminisztérium parlamenti államtitkára szerdán Várpalotán azt mondta: a lezárt határszakaszon szerdán 81 határsértőt fogtak, ez kevesebb mint egy százaléka a szeptember 14-én a határt átlépő 9830-nak. Úgy fogalmazott: ez azt mutatja, hogy működik a hármas határvédelem, amely a fizikai akadály mellett a törvények szigorításán, valamint a határvadász szakaszokkal és katonákkal megerősített rendőri erőkön alapul.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!