„A július 4-én bejelentett és július 31-én meghosszabbított szükségállapot ma, október 2-án véget ér” – adta tudtul az észak-afrikai ország köztársasági elnöki hivatala egy rövid közleményben, amely szerint a rendkívüli intézkedések hatálya pénteken éjfélkor jár le.A június 26-i szúszai támadás elkövetője gumicsónakon érkezett az Imperial Marhaba és a Szoviva szállodák melletti strandra, egy napernyő alól Kalasnyikov gépkarabélyt húzott elő, és tüzet nyitott a fövenyen pihenő turistákra. Áprilisban a tuniszi Bardo Múzeum ellen követtek el terrortámadást fegyveresek, húsz külföldi halt meg és negyvenöten megsebesültek. Mindkét merénylet elkövetését az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet vállalta magára.A július elején bevezetett szükségállapot kivételes jogkörrel hatalmazta fel a rendvédelmi szerveket. A hatóságok megtilthatták a sztrájkokat és „a közrend megzavarására alkalmas” rendezvényeket, ideiglenesen bezárathattak előadótermeket, és megtilthatták szeszes italok árusítását, továbbá minden szükséges intézkedéssel ellenőrizhették a sajtót és minden más kiadványt. Az intézkedéseket sokan vitatták attól tartva, hogy a terrorellenes harc örvén korlátozza a szabadságjogokat és kriminalizálja a társadalmi megmozdulásokat.Július végén új terrorellenes törvényt is elfogadott a tunéziai parlament, hogy hatékonyabban vehessék fel a harcot a szélsőségesek ellen, de jogvédő szervezetek szerint a jogszabály a kelleténél nagyobb hatáskörökkel ruházta fel a bűnüldöző szerveket.Tunéziában korábban több mint három évig volt érvényben szükségállapot. Az akkori rendkívüli intézkedéseket 2011. január 14-én, az „arab tavasznak” nevezett tüntetéssorozatok idején – néhány órával Zin el-Abidin ben Ali diktátor elmenekülése előtt – vezették be és 2014 márciusában oldották fel.
Tunézia feloldotta a szükségállapotot
A szúszai merénylet után bevezetett rendkívüli intézkedések hatálya pénteken éjfélkor jár le.
2015. 10. 02. 21:11
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!