A korábbi lengyel kormányfő ugyanakkor Szlovákiával, Olaszországgal és Görögországgal együtt Magyarországot is külön kiemelte, arra az álláspontra helyezkedve, hogy ha az unióban valaki kijelenti, hogy nem fogja betartani a szabályokat, legyen szó a dublini rendeletről vagy a kvótákról, az a szolidaritás és közösség lényegét ássa alá. „A szabályok tisztelete mindig érdekeink egy részének feláldozását jelenti” – közölte Tusk.
Az Európai Tanács elnöke a szolidaritást úgy értelmezte, hogy közös kötelesség a menekültek megsegítése és a külső határok védelme, mindenkinek teljesítenie kell kötelességét, de senkit nem szabad magára hagyni a terhekkel. A lengyel politikus közölte: szolidaritás nélkül Európa másokon sem tud segíteni. „Gyakorolni sokkal nehezebb a szolidaritást, mint prédikálni róla” – közölte Tusk.
Az egykori miniszterelnök elmondta: az ENSZ közgyűlésén tett látogatásakor az a benyomása alakult ki, mintha Európa a világ legrosszabb helye lenne a menekültek számára, ugyanakkor több százezren éppen azért kelnek útra, mert a közösség a legnyitottabb és legtoleránsabb mind között, és nagyobb a biztonság ott, mint máshol.
„Nemsokára teokráciák oktatnak ki minket a vallási türelemről, diktatúrák a demokráciáról, és a tömeges exodus felelősei mondják majd meg, hogyan bánjunk a menekültekkel” – hangsúlyozta Tusk, szóvá téve, hogy egyes országok senkit nem fogadnak be, és Európára mutogatnak, több nyitottságot követelve.
A politikus leszögezte továbbá, hogy nem szabad ábrándokat kergetni, az unió főleg csak magára számíthat, a környező világ nem siet segítségére. Egyeseknek megvannak a maguk gondjai, mások elégedetten nézik Európa küszködését. Tusk szerint újfajta politikai nyomás van születőben: a migrációs nyomás áthelyezése az egyik ország által a másikra olyan, mint egy új hibrid háború új fegyvere.
Tusk egyúttal figyelmeztetett: további milliók indulhatnak útnak. A térségben tett látogatásán arra hívták fel figyelmét, hogy Bassár el-Aszad győzelme most esélyesebb, mint korábban, ami újabb menekülthullámot indíthat el. „Milliók álmodnak Európáról” – vélekedett Tusk. Az Európai Tanács elnöke szerint a határok hiánya és a könnyű belépés a „Wilkommenpolitikkal” párosulva mágnesként vonzza az embereket. „A külső határok nélküli Európa egyenlő a Schengen nélküli Európával. Ez pedig olyan rettegés táptalaja lesz mindannyiunk számára, amely előbb-utóbb politikai katasztrófához vezet” – húzta alá Donald Tusk.