A kelet-ukrajnai tűzszünet betartását felügyelő megfigyelők most először láttak a területen egy TOSZ-1 Buratyino típusú rakéta-sorozatvetőt, amely termobárikus fegyver, a nukleáris eszközök után a legpusztítóbb erejű. Az üzemanyag-levegő robbanófejjel ellátott rakéta becsapódásakor három robbanás is történik, és a robbanófejek gyúlékony folyadékot fecskendeznek a célpont köré, amelyet azután lángra lobbantanak. Egyetlen csapással több épületet is le lehet rombolni velük, hatalmas pusztítást okozva.A Jane's brit katonai kiadóház és a stockholmi nemzetközi békekutató központ szerint a fegyverrendszert csak Oroszország gyártja, és az ukrajnai konfliktus kitörése előtt nem adott el belőle Ukrajnának.A Reuters szerint az EBESZ felfedezése kínos a Kreml számára, amely az utóbbi időben visszafogottabban nyilatkozott az ukrajnai válsággal kapcsolatban, és a szíriai konfliktusra irányította a világ figyelmét azzal, hogy jelentős katonai erőt vonultat fel ott, valamint légi hadjáratba kezdett a lázadók ellen Bassár el-Aszad szíriai elnök támogatására.A jelentés éppen azelőtt látott napvilágot, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken Párizsban tárgyal a francia, a német és az ukrán vezetőkkel a kelet-ukrajnai békefolyamatról.Az orosz védelmi minisztérium nem válaszolt a Reuters azon kérdésére, hogy az ukrajnai szakadár lázadókat ellátták-e a szóban forgó fegyverrendszerrel, illetve Oroszország exportált-e ilyet. Oroszország mindeddig azt is tagadta, hogy hadserege bármilyen formában jelen volna Ukrajnában, de számos jele volt már annak, hogy Moszkva katonákkal és hadfelszereléssel támogatja a lázadókat.
Újfajta, pusztító orosz fegyvert talált az EBESZ szakadár területen
Az EBESZ felfedezése kínos a Kreml számára.
2015. 10. 02. 12:01
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!