A New Yorkban helyi idő szerint szerdán közzétett pakisztáni javaslat előzménye, hogy az utóbbi egy évben ismét több határ menti katonai incidens történt a két ország között, és voltak köztük halálos kimenetelűek is.Sarif közgyűlésbeli beszédében elmondta, hogy négypontos terve alkalmas volna a két atomhatalom közti feszültség kiéleződésének megakadályozására. A két országnak először is tiszteletben kellene tartania és szerződésbe öntenie a történelmi jelentőségű 2003-as megállapodásukat, amely szerint fegyvernyugvást léptetnek életbe végig a kijelölt kasmíri tűzszüneti vonal mentén; másodszor tartaniuk kellene magukat ahhoz, hogy nem fenyegetik a másikat erő alkalmazásával; valamint csökkenteniük kellene katonai jelenlétüket Kasmírban, ezen belül feltétel nélkül ki kellene vonniuk minden katonájukat a Sziacsen-gleccser térségéből, ahol 1984 óta folyamatosan 10-20 ezer katona állomásozik mindkét oldalon. A kormányfő javasolta, hogy bővítsék ki a tűzszünet betartásának ellenőrzésére hivatott katonai megfigyelői ENSZ-csoportot.Az egyre sűrűsödő határvillongások miatt India és Pakisztán augusztus végére tervezett egy magas szintű biztonsági tárgyalást, de vita alakult ki közöttük a találkozó napirendjéről, ezért lemondták azt. A nézeteltérés oka az volt, hogy India csak abban az esetben volt hajlandó tárgyalni, ha Pakisztán elismeri felelősségét az Indiában elkövetett terrorcselekményekben, és ha csak a terrorizmusról lesz szó. Pakisztán viszont egy szélesebb témakört javasolt, amelyekben szerepelt Kasmír kérdése is.Navaz Saríf ENSZ-beli beszédére máris reagált India. A külügyminisztérium szóvivője azt írta egy Twitter-üzenetében: „Kasmír demilitarizálása nem megoldás. A megoldás az, hogy Pakisztánban felszámolják a terrorizmust”.Kasmírt a nagyobbrészt hinduk lakta India és a zömmel muzulmán lakosú Pakisztán között osztották fel. 1947 óta, amikor India függetlenné vált, és Pakisztán létrejött, a két ország három háborút vívott egymással, ebből kettőt a himalájai régióért. Már többször tűzszünetet kötöttek, legutóbb 2003-ban.
Véget vetnének az egyik legdurvább konfliktusnak
Pakisztán megbékélési javaslatot tett Kasmír ügyében Indiának.
2015. 10. 01. 14:11
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!