A biztonságáért felelősök nem voltak a „helyzet csúcsán”

Nem a jelenleg úton lévő migránsok jelentik a veszélyt, hanem a már hosszabb ideje Európában lévők.

MTI
2015. 11. 14. 15:56
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A péntek éjjeli véres párizsi merényletek eddig 128 halálos áldozatot követeltek. A több helyszínen is elkövetett támadásokat az Iszlám Állam vállalta magára. Az NKE docense kiemelte: Franciaország elég intenzíven vesz rész az Iszlám Állam elleni harcban. Ennek nyomán Franciaországban fel is voltak készülve az esetleges terrortámadásokra, megemelték a készültségi szintet. Hibák viszont mindig vannak, százszázalékos biztonság nem létezik – emelte ki a szakértő, hozzátéve: a francia hírszerzés és terrorelhárítás az egyik legjobb a világon. A pénteki történtek viszont azt jelzik, hogy az adott helyszínek biztonságáért felelősök nem voltak a „helyzet csúcsán”.

Kis-Benedek József kiemelte, hogy az ilyen akciókat alaposan elő kell készíteni: ki kell választani, meg kell figyelni a területeket. Ezért is valószínűbb, hogy helyiek követték el az akciókat – mondta a szakértő, megjegyezve: az, hogy az Iszlám Állam magára vállalta, egyelőre nem jelent semmit, mert ők olyasmit is szeretnek magukra vállalni, amihez nincs közük. Ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy az Iszlám Állam sok esetben ugyanazt a gyakorlatot követi, mint az al-Kaida: helyi állampolgárokat keresnek, akiknek vannak papírjai, jól beszélik a nyelvek, ismerik az adott környéket.

A szakértő szerint a péntek 13-ával nincs összefüggés. Rámutatott: a péntek nem lehet véletlen, ugyanis a muzulmánoknál a péntek ünnepnap. Ennek nyomán a muzulmán terrorszervezetek, terroristák gyakran követnek el pénteken akciókat, sok esetben a péntek esti ima után – tette hozzá.

Kis-Benedek József szerint ha valóban az Iszlám Állam felelős a párizsi merényletekért, azok oka a „bosszú” lehet a terrorszervezet elleni akcióban való intenzív részvétel miatt. A szakértő ennek kapcsán viszont kiemelte: bár Magyarország is szerepet vállalt ebben a nemzetközi koalícióban, mi nem harcoló alakulattal veszünk részt. Így az NKE docense szerint emiatt nem nőtt jelentősen Magyarország terrorfenyegetettsége.

A szakértő kiemelte: nem szabad szorosan összekötni a történteket a jelenlegi migrációs hullámmal. Kis-Benedek József úgy véli, nem a jelenleg úton lévő migránsok jelentik a veszélyt, hanem azok a már hosszabb ideje Európában lévők, akik nem találták meg helyüket, nem tudtak beilleszkedni a társadalomba.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.