A kanadai kormányfő kitart a menekültek befogadása mellett

Kitart a 25 ezer szíriai menekült január 1-jéig történő befogadása mellett Justin Trudeau kanadai államfő.

MTI
2015. 11. 17. 19:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Trudeau választási kampányában több menekült befogadását ígérte, hangsúlyozva, hogy Kanadának többek kell tennie közel-keleti válság megoldásáért. A pénteki párizsi merényletek után azonban még azok a politikusok is, akik eredetileg támogatták Trudeau tervét, közölték, hogy ki kellene tolni a határidőt annak érdekében, hogy a menedékkérőket alaposabban átvizsgálhassák. Trudeau még a párizsi mészárlások előtt kijelentette, hogy a kanadaiak biztonságát a menekültkérdés megoldása elé helyezi.

„Be kívánjuk tartani választási ígéreteinket, és a megvalósítási terveken dolgozunk” – mondta a miniszterelnök a repülőgépen útban Manilában, ahol az ázsiai–csendes-óceáni csúcstalálkozón vesz részt. „Vállaltam, hogy január 1-jéig teljes biztonságban befogadunk 25 ezer menekültet, és mindent megteszek annak érdekében, hogy ez megtörténjék” – mondta Trudeau riporterek kérdésére válaszolva. Az újságírók arról a levélről kérdezték, amelyben Brad Wall, Saskatchewan tartomány főminisztere szólította fel Trudeau-t, hogy a Párizsban történtek fényében vizsgálja felül a tervét, mert nem kizárt, hogy így terroristákat enged be az országba.

Naheed Nenshi, az egyik leghaladóbbnak számító kanadai politikus, Calgary polgármestere Twitter-üzenetében megjegyezte, hogy Wall jogos kérdéseket vetett fel a menekültek befogadása kapcsán. Kathleen Weil, a túlnyomórészt francia ajkú Québec tartomány bevándorlásügyi minisztere hétfőn felszólította Trudeau-t: a biztonsági aggályok miatt tegyen le arról a tervéről, hogy még az év végéig 25 ezer szíriai menekültet fogad be.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.