Peter Cook, az amerikai védelmi tárca szóvivője közölte, hogy az Egyesült Államok B–52-esei mindig is repültek a régió nemzetközi légterében. Cook, aki az átrepülés időpontját nem közölte, elmondta, hogy a kínai földi irányítók megpróbáltak kapcsolatba lépni a géppel, amely azonban folytatta küldetését.
„Semmi sem változott”
– tette hozzá. Október 27-én egy irányítható rakétákat hordozó amerikai romboló manőverezett 12 tengeri mérföldnél közelebb az egyik kínai felügyelet alatt lévő, mesterséges szigetté alakított zátony közelében a vitatott hovatartozású Spratley-szigeteknél. Washington szerint a kínai területi igényekkel szembeni eddigi leghatározottabb kihívás célja a törvényes, szabad tenger- és légtérhasználatra vonatkozó jog és szabadság megvédelmezése volt.
Két nappal később a két ország haditengerészetének műveleti parancsnoka, John Richardson amerikai és a Vu Seng-li kínai tengernagy a párbeszéd folytatásáról és a tengeri összetűzések elkerülését szolgáló előírások betartásáról állapodott meg.
Peking igényt támaszt a Dél-kínai-tenger túlnyomó részére, amelyen keresztül évente 5000 milliárd dollár értékű áru halad át. Ugyancsak területi követelései vannak a térségben Vietnamnak, Malajziának, Bruneinek, a Fülöp-szigeteknek és Tajvannak. Az Egyesült Államok bejelentette, hogy folytatja a járőrözést a régióban.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!