Elfogtak 11 embert az öngyilkos robbantások ügyében

Az egész hálózatot 48 órán belül sikerült felgöngyölíteni.

MTI
2015. 11. 16. 6:14
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nuhad Masnuk belügyminiszter először nyolc szíriai és két libanoni elfogásáról számolt be, hozzátéve, hogy az előállított személyek között van egy libanoni, aki egy további öngyilkos merénylet elkövetésére készült, valamint egy embercsempész, aki a csoport több tagjának segített átlépni a szíriai–libanoni határt.

Masnuk hangsúlyozta, hogy „az egész hálózatot 48 órán belül sikerült felgöngyölíteni”. A miniszter szerint a merénylők eredeti terve az volt, hogy egy kórházat repítenek a levegőbe öt öngyilkos robbantással, ez azonban meghiúsult a kórház körüli fokozott biztonsági intézkedések miatt.

A biztonsági szolgálatok később még két gyanúsított – egy szíriai és egy libanoni – elfogását adták hírül.

Az Iszlám Állam által vállalt csütörtöki kettős robbantás a dzsihadista terrorszervezet eddigi legvéresebb libanoni merénylete volt, s az egyik legtöbb halálos áldozatot követelő terrorcselekmény az 1990-ben véget ért libanoni polgárháború óta.

A robbantásokat Bejrút egyik déli, főként síiták lakta negyede, Burzs al-Barazsné bevásárlóutcájában hajtották végre, egy kórház közelében.

Bejrút déli része a síita Hezbollah libanoni fegyveres szervezet fellegvárának számít. A szervezet harcosai a szomszédos Szíriában a kormányerők oldalán harcolnak az ellenzéki fegyveres erők és szélsőséges csoportok ellen. A területet már korábban is érték támadások. Szunnita fegyveresek azzal fenyegettek, hogy több ilyen támadást is terveznek.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.