Elhunyt a japán kormányt perlő kínai szexrabszolgák utolsó élő tagja

Körülbelül 200 ezer sorstársa szolgálta a megszálló csapatok katonáit elsősorban a Koreai-félszigeten.

MTI
2015. 11. 13. 16:46
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Csang Hszian-tut az észak-kínai Sanhszi tartományban lévő otthonában érte a halál – közölte kampányában segítőtársa, Csang Suang-ping. Mint mondta, utolsó napjaiban is azt remélte, önkéntesek segíteni fogják abban, hogy szenvedéseiért jogi elégtételt kaphasson.

Történészek becslése szerint a második világháború idején körülbelül 200 ezer szexrabszolga szolgálta a megszálló japán csapatok katonáit elsősorban a Koreai-félszigeten és más délkelet-ázsiai országok bordélyaiban.

Csang 16 éves volt és alig néhány hónapja házas, amikor a japánok magukkal vitték. A bordélyban, ahová először bevetették, húsz napon át követtek el rajta erőszakot. Krónikus nőgyógyászati betegségekkel és lelki sérülésekkel, de túlélte.

A később megbélyegzetté vált kínai nők egyikeként Csang is csatlakozott azokhoz, akik Tokióban perre mentek az egykori megaláztatások miatt. 1995-ben adták be keresetüket bocsánatkérést és kártérítést követelve. 2009-ben a legfelsőbb japán bírói testület ítéletében elismerte ugyan a bűncselekményt, de elutasította a kártérítési igényt.

Csang Suang-ping azt nyilatkozta, hogy az idős nő elhunytával a szexrabszolgák kártérítéséért folytatott kampánya is nagy veszteséget szenvedett. A mellette állók később döntenek arról, hogy folytatják-e küzdelmüket a többi túlélővel és családtagjaikkal együttműködve.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.