Ezért nem indul migránshadsereg harcba Szíriáért

Működhet-e az új lengyel külügyér ötlete? És miért nem?

Ha megpróbáljuk a gyakorlatba átültetni Witold Waszczykowski elképzelését, egyre jobban megtetszhet az ötlet.

Logikus: ha nem európaiak vagy amerikaiak, hanem szírek szabadítják fel Szíriát az Iszlám Állam rabságából, akkor egyrészt elkerülhető az, hogy az európai „gyarmatosítás” vagy „keresztes háború” rémétől rettegő lakosság fegyvert fogjon a „felszabadítók” ellen, ráadásul nem folyik európai vér, így a kontinens közvéleménye sem fekszik keresztbe a tervnek. Ha a katonának álló migránsok családjának biztonságáról Nyugat-Európában gondoskodnak, akkor nem fognak átállni a terroristák oldalára, ahogy sokszor tették azt a helyi, NATO-kiképzésben részesült törzsek a Közel-Keleten. Ráadásul, ha még zsoldot is kapnak, vagy a családjuk jobb ellátásban részesül a többi migránsnál a családfő hadviseléséért cserébe, özönleni fognak az önkéntesek, és egykettőre legyűrik az amúgy is meggyengült Iszlám Államot, a migránsok pedig örömmel térnek haza újjáépíteni Szíriát.

Azonban ez csak utópia. Kaiser Ferenccel, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanszékvezető egyetemi docensével, biztonság- és védelempolitikai szakértővel vettük át pontról pontra, miért lehetetlen ez. Először is, mert nincs erre vonatkozó komoly európai szándék, még ha az új lengyel külügyér belső „piacra” szánt ötletelését komolyan is vesszük.

Másodszor, mert – hiába látjuk, hogy nagyrészt fiatal, harcra abszolút alkalmasnak tűnő férfiakról van szó –

„zömmel olyanok jöttek Európába, akik nem hajlandóak fegyverrel harcolni”

– mondta Kaiser. Aki elindul, az egy jobb élet reményében vagy számos más megfontolásból teszi ezt: a nagy számok törvénye alapján a börtönből a káoszt kihasználva megszökött bűnöző éppúgy szép számmal akad köztük, mint leendő terrorista.

Ezt leszámítva a valódi menekültek elsöprő többsége sem hajlandó visszamenni a háború poklába. Ha már egyszer kijutott onnan, és viszonylagos biztonságban, sőt elfogadható jólétben van, miért menne vissza az életét kockáztatni? – tette fel a kérdést a docens. Mi több, az egész toborzásnak olyan üzenete is lehet, hogy „menjetek vissza meghalni oda, ahonnan jöttetek”.

Kaiser hozzátette: olyan állam, hogy Szíria, csak az európai térképeken létezik – van alavita terület, van szunnita terület, van kurd terület, ott vannak a keresztények és a jeziditák meg a drúzok, de senki nem vallja magát „szírnek”. Nincs igazi, modern értelemben vett nemzettudatuk, amelyhez a kisebbségek is elfogadóan viszonyulnának, ennél jóval fontosabbak a vallási-etnikai szempontok – húzta alá. A migránsok egy-egy része a saját szűkebb pátriájáért még csak-csak fegyvert fogna, de a feszültségek miatt egyenesen tragikus következményekkel járna síita csapatokat szunnita területre küldeni, vagy kurdokat a síiták által dominált országrészekre. Egymás vérét ontanák a terroristáké helyett – vonta le a következtetést.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense részletekbe csak ezután ment bele: például, hogy a migránsok alig 30-40 százaléka szír (még ha a Merkel-meghívó óta mindenki akként is regisztrál, és még a szubszaharai afrikaiak is megpróbálják eladni magukat szírnek) – egy ilyen embert pedig nyilván nem tudunk visszaküldeni, hogy harcoljon Szíriáért. Ráadásul hol kapnának fegyvert, kiképzést? Európában? Törökországban? Ki menne bele, hogy a területén ezrével gyakorlatozzanak – éles fegyverzettel – ezek a kétséges hátterű emberek?

Aztán még ott lenne a megbízhatóság kérdése is. Afganisztánban is próbálkoztak azzal a NATO-csapatok, hogy kiképezték a helyieket, de azok a tréning utolsó napjaiban fegyverrel a kézben megszöktek és átálltak a terroristák oldalára, sőt olyan is volt, hogy még a kiképzőt is lelőtték.

„Így is az a probléma Irak és Szíria térségével, hogy túl sok ember rohangál fegyverrel a kezében”

– tette hozzá ironikusan Kaiser. Arra meg, hogy minden egyes embert leellenőrizzenek, hogy őszinte szándékkal jött-e, nincs-e kapcsolatban valamely terrorcsoporttal, egyszerűen nincs kapacitás.

Néhány ezer migránsokból kiképzett közlegényt talán még át is lehet dobni a határon, de honnan lennének tisztjeik, tiszthelyetteseik, akik vezetnék őket, megfelelő szakképzettségű állomány, amely kezelné a nehézfegyvereket? Európaiak? Vagy a több arab etnikummal szintén ellenséges törökök? – sorolta a szakértő. Ráadásul az sem igaz, hogy ezzel elkerülhető lenne a nyugati befolyás látszata, mert markáns nyugati segítség nélkül – értve ezalatt a légierőt, a hírszerzést, a technológiát, a fegyvereket – eleve halálra ítélnénk a migránshadsereget. Még az élelem elosztását sem lehet helyi erőkre bízni, mert a tapasztalat szerint részben elsikkasztják vagy ellopják azt. Így viszont mindenhol ott lesznek a nyugatiak, és ugrik az „önfelszabadítás” reklámfogása – mutatott rá.

Persze ha megfelelő fizetést kínálunk a migránsoknak, akkor össze lehet hozni valamiféle zsoldos haderőt. Ennek motivációja, hűsége és fegyelme is kétséges, így még ha megvalósítható is a dolog, semmiképpen sem érné meg – hangsúlyozta Kaiser.

„Ehelyett a meglévő, már harcban bizonyított, az Iszlám Állammal szemben ellenérdekelt csoportokat sokkal egyszerűbb támogatni.”

Az amerikaiak például most pont a kurdok segítségével indítottak egy egészen sikeres offenzívát. Inkább ez a jövő, mint az utópia egy afféle második Disznó-öbölbeli partraszállásról – mondta Kaiser.

Persze sok múlik a kiválasztáson is, hogy ki legyen a megtámogatott szerencsés: az oroszok, Irán és a Hezbollah a véreskezű Bassár el-Aszad szír elnök mellett törnek lándzsát, Amerika és a Nyugat kedvencei a „szintén nem angyalokból álló” Szabad Szíriai Hadsereg, az Iszlám Államot pedig senki sem kedveli, de Törökország és az öbölállamok fű alatt mégis támogatják.