Ezt tudjuk eddig az azonosított párizsi támadóról

Az AFP francia hírügynökség tömör profilt közölt az azonosított párizsi támadóról.

MNO
2015. 11. 15. 5:56
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Omar Iszmail Mosztefai a rendőrség előtt korábban csak piti bűnözőként volt ismert. Legalábbis addig, amíg ki nem derült, hogy ő a pénteki támadók egyike.

Az elkövetőt a Bataclan koncertteremben lévő törmelék között talált ujja segítségével azonosították, ő az első, akit a hatóságok teljes bizonyossággal meg tudtak nevezni.

Amit eddig tudni lehet róla:

1985. november 21-én született Párizs Courcouronnes nevű, szegény külvárosában. 2004 és 2010 között nyolcszor ítélték el kisebb bűncselekményekért, de nem töltött időt börtönben.

François Molins párizsi ügyész szombaton azt közölte, hogy Mosztefai 2010-ben már a hatóságok látókörébe került, mint aki könnyen radikálissá válhat, de a pénteki napot megelőzően sosem folyt vele kapcsolatban nyomozás, és az sem merült fel vele szemben, hogy terrorista szervezet tagja lenne.

Rendőrségi források szerint a nyomozók most azon dolgoznak, hogy kiderítsék, vajon járt-e Musztefai Szíriában a tavalyi év során.

A gyilkos apját és 34 éves bátyját szintén őrizetbe vették szombat este, otthonukban házkutatást tartottak.

Musztefai bátyja, aki a négy fiúgyermek egyike (van még két lánytestvére), saját maga jelentkezett a rendőrségen, miután megtudta, hogy Musztefai részt vett a támadásokban. Öccsével már évekkel ezelőtt megszakította a kapcsolatot, és azt is tudta, hogy kisebb bűncselekményekben érintett, de soha nem hitte, hogy testvérét radikalizálni tudják. A legutóbbi információja az volt róla, hogy családjával és kislányával Algériába ment, és elég régóta nem hallott róla semmit.

Az AFP a vizsgálathoz közel álló forrást idézve azt is írja, hogy Mosztefai rendszeres látogatója volt egy mecsetnek Luce-ban, amely a Párizstól délnyugatra lévő Chartres közelében van.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.