Az újság erről egy szeptember 9-én kiadott figyelmeztetésre hivatkozva számolt be, amelyben arra intették a pilótákat, hogy az egyiptomi Sarm es-Sejkbe vagy onnan visszafele történő repüléskor semmiképp ne ereszkedjenek 25 ezer láb (7620 méter) alá, mivel az Iszlám Állam Sínai-félszigeten tevékeny ágának esetleges rakétatámadásától lehet tartani.
A Focus kitért arra is, hogy a Sarm es-Sejk-i repülőtér – nyomozói körökből származó információk szerint – ráadásul számos biztonsági hiányosság meglétét elismerte. Az elkövetők esetleges bűntársainak így egyszerű lehetett utólag robbanószert elhelyezni a poggyászokban – írta az újság.
A Fox News amerikai tévécsatorna a vizsgálatokhoz közel álló forrásokra hivatkozva pénteken azt jelentette, hogy időzítő berendezés volt a lezuhant utasszállítón.
A német hírmagazin tájékoztatása szerint a brit és amerikai titkosszolgálatok az orosz repülőgép lezuhanása után fokozott kommunikációt regisztráltak a Sínai-félsziget és az Iszlám Állam szíriai hadállásai között. A beszélgetések kiértékelésekor kiderült, hogy az Iszlám Állam lehallgatott tagjai közül egyesek tipikus londoni, valamint birminghami akcentussal beszélik az angolt. A tragédia után néhány órával az IÁ egyiptomi szárnya egyébként azt állította, hogy a repülőgép elleni támadással bosszulták meg a szíriai orosz légicsapásokat.
Október 31-én a Kogalimavia légitársaság Sarm es-Sejkből Szentpétervárra közlekedő repülőgépe a felszállás után 23 perccel – eddig tisztázatlan okokból – lezuhant a Sínai-félszigeten. Fedélzetén 217 utas – köztük 17 gyermek – és 7 főnyi személyzet tartózkodott, a katasztrófát senki sem élte túl. Az áldozatok túlnyomó többsége orosz volt.