Időzítő volt az Egyiptomban lezuhant orosz gépen

A Fox News értesülése szerint a berendezést két órára állították be.

MTI
2015. 11. 13. 7:53
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az értesülés szerint az időzítő berendezést két órára állították be. A cikket átvevő RIA Novosztyi orosz hírügynökség pénteki hírében kiemelte, egyelőre nincs hír arról, hogy miképpen jutottak erre a megállapításra a szakértők: a terroristák közötti telefonbeszélgetés lehallgatásával vagy a repülőgép roncsainak tanulmányozásával.

Egy másik forrás azt közölte, hogy a pokolgépet egy munkahipotézis szerint a repülőgép üzemanyagrendszerében vagy a közelében helyezték el, például ott, ahol az üzemanyagrendszer kapcsolódik a hajtóműhöz. Ez magyarázat lehet arra, hogy miért nincs a robbanásokra utaló látható bizonyíték.

Október 31-én a Kogalimavia légitársaság Sarm es-Sejkből Szentpétervárra közlekedő repülőgépe a felszállás után huszonhárom perccel – eddig tisztázatlan okokból – lezuhant a Sínai-félszigeten. Fedélzetén 217 utas – köztük 17 gyermek – és 7 fős személyzet tartózkodott, a katasztrófát senki sem élte túl. Az áldozatok túlnyomó többsége orosz volt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.