Lezárja határait Horvátország a gazdasági migránsok előtt

Szlovénia, Törökország és Macedónia is lépéseket tesz.

MTI
2015. 11. 19. 12:03
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mozgósítják Szlovéniában a hadsereg mintegy kétszáz tartalékosát a menekültválság kezelése érdekében – jelentette be a szlovén védelmi miniszter.

Andreja Katic a védelmi bizottság ülése után az STA szlovén hírügynökségnek csütörtök délelőtt elmondta, hogy a szerződéses tartalékosok a határ biztosításában fognak részt venni. A szlovén hadsereg jelenleg a horvát és az osztrák határon is segít a rendőrségnek a menekültáradat ellenőrzésében.

Jelenleg 914 tartalékosa van a szlovén hadseregnek, létszámukat a védelmi minisztérium 1500 főre tervezi növelni.

Katic kitért arra is, hogy Szlovénia nem áll háborúban senkivel annak ellenére, hogy az Európai Unió kölcsönös védelmi klauzulája alapján segíteni fog Franciaországnak a múlt hét végi párizsi merényletsorozat nyomán. A tárcavezető hozzátette, hogy Szlovénia egyelőre még nem kapta meg az erre vonatkozó hivatalos francia kérést, így túl korai lenne nyilatkozni arról, hogy milyen segítséget fog nyújtani Szlovénia.

Ankara Washington segítségével teljesen le akarja zárni közös határát Szíriával, hogy az Iszlám Állam (IÁ) szélsőségeseinek ellenőrzése alatt álló egyik határszakaszon megszakítsák a fegyveresek beszivárgását – mondta John Kerry amerikai külügyminiszter a CNN hírtelevíziónak szerdán.

A macedón–görög határon, Gyevgyelija közelében szemtanúk szerint megkezdődött egy kerítés építése, amely az Európába áramló migránsáradatot hivatott mérsékelni, a macedón hadsereg szóvivője viszont közölte: nem kerítést építenek, csak előkészítik a terepet, ha esetleg ilyen döntés születne Szkopjéban.

Szerbiába várhatóan körülbelül 1500 gazdasági bevándorlónak minősülő migránst küldenek vissza – mondta Vladimir Cucic szerb menekültügyi biztos csütörtökön azokra a hírekre reagálva, amelyek szerint Szlovénia és Horvátország ezentúl csak szíriai, iraki és afgán migránsokat engedi át határain.

Vladimir Cucic szerint Szlovénia, Horvátország, valamint Szerbia területén összesen 1500 ilyen, gazdasági bevándorlónak minősülő migráns lehet, aki nem folytathatja útját Nyugat-Európa felé, őket Szerbia el tudja szállásolni mindaddig, amíg a toloncegyezményekkel összhangban vissza nem küldhetők hazájukba. Mint fogalmazott: a lényeg az, hogy gyors és hatékony megoldást találjanak mindazok számára, akik az unióba vezető úton „rekedtek”.

Hozzátette, hogy szerdán 5100 migráns akart Szerbiába bejutni, közülük mintegy 600 minősült gazdasági bevándorlónak.

Svédország nem tud több szállást biztosítani a menekülteknek, és sokan arra kényszerülnek majd, hogy saját maguknak találjanak szállást – közölte csütörtökön a svéd bevándorlási hatóság.

Morgan Johansson svéd bevándorlásügyi miniszter már két héttel ezelőtt utalt arra, hogy Svédország nem tud a migránsoknak több szállást biztosítani, így az újonnan érkezőknek arról kell dönteniük: vagy saját maguknak keresnek szállást, vagy visszatérnek Dániába, esetleg Németországba.

A skandináv állam határszigorításokat vezetett be a rekordmennyiségű migráns érkezése miatt, míg a hatóságok több ezer embert terveznek elhelyezni fűtött sátrakban, üdülőhelyeken. De ezek a lehetőségek is kimerülni látszanak.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.