A beszélgetés folyamán Blaszczak botrányosnak minősítette, hogy Schulz hétfőn a Deutsche Welle német rádiónak nyilatkozva éles szavakkal bírálta Lengyelország és Magyarország menekültügyi politikáját. A lengyel politikus úgy vélte, Schultz „elszakadt a valóságtól, a németországitól is”. Blaszczak ezzel kapcsolatban rámutatott az Angela Merkel német kancellár által folytatott migrációs politika elleni németországi tüntetésekre. Merkel „arra jutott, hogy a rossz döntésének következményeit Európával kell megosztani” – mondta.
Szerbia több forgatókönyvvel is készül arra az esetre, ha a térség országai, valamint Ausztria vagy Németország lezárják határaikat, az ügyben kedd késő este születhet döntés – jelentette be Nebojsa Stefanovic szerb belügyminiszter a közszolgálati televízió (RTS) reggeli híradójában. Szerbiát hétfőn arról tájékoztatták, hogy Szlovénia és Ausztria lezárja határait, és ilyen intézkedést fontolgat Horvátország és Macedónia is. Emiatt kedd késő estére összehívták a biztonsági szolgálatok koordinációjáért felelős testületet, amely dönt a lehetséges szerb lépésekről.
Miro Cerar szlovén miniszterelnök hétfő este arról beszélt, hogy országa naponta legfeljebb hétezer migránst tud átengedni. A szerb belügyi tárca vezetője szerint viszont Ljubljana és Bécs azt tervezi, hogy naponta csupán kétezer embert enged majd be. „Szerbia ezt nem engedheti meg, mert mit csinálnánk, ha hozzánk nyolcezer ember érkezne, de csak kétezret engedhetnénk tovább” – jelentette ki a politikus. Hozzátette, hogy hazája némileg lassíthatja az áradatot, de a migránsokat nem lehet Szerbiában tartani, „ezt ők nem is akarják, és nem is tudjuk őket befogadni”. „A migrációs áramlások tekintetében számunkra Németország döntése a meghatározó, ha Berlin a migránsok haladásának lassításáról dönt, akkor az problémát fog okozni nekünk” – közölte a miniszter.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!