Megoszlanak a vélemények a török választások eredményéről

Az iszlamista-konzervatív Igazság és Fejlődés Pártja a szavazatok közel 50 százalékát szerezte meg.

MTI
2015. 11. 02. 18:07
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Milliyet ellenzéki napilap úgy véli, hogy az AKP választási ígéreteivel, többek között a minimálbér és a nyugdíj emelésével nyerte meg magának a sovány pénztárcájú szavazókat és így a választásokat. Az újság arra számít, hogy az eredmények a pénzpiacokon is kedvező hatást mutatnak, a Milliyet a külföldi devizaárfolyamokban lefelé, a tőzsdén felfelé irányuló mozgást vár.

A Sözcü című, szintén ellenzéki napilap címoldalán a szultánság folytatásaként értékeli az AKP sikerét. Érdekes módon a Zamanhoz hasonlóan úgy látja, hogy az emberek a káosztól való félelmükben fordultak újra az AKP felé. A Sözcü meglátása szerint az ellenzék az eltelt 5 hónapban passzív maradt: a kormánypártnak a MHP azzal nyitott utat, hogy nemet mondott a CHP koalíciós ajánlatára, a HDP pedig azzal vesztett szavazatokat, hogy nem határolta el magát a betiltott Kurdisztáni Munkáspárttól (PKK).

A Vatan című kormánypárti napilap beszámol az előre hozott választások eredményének külföldi visszhangjáról is. Az újság az amerikai, a német, a görög sajtót idézve Erdogan átütő sikeréről beszél, megemlítve, hogy a 23,4 millió szavazat az AKP eddigi rekordja.

Angela Merkel német kancellár telefonon gratulált Ahmet Davutoglu török kormányfőnek a választások „békés lebonyolításához”, és üdvözölte, hogy ígérete szerint Davutoglu  úrrá akar lenni a török társadalom megosztottságán és feszültségein – közölte Steffen Seibert német kormányszóvivő.

Seibert azt is elmondta: a német kancellár és a török kormányfő egyetértett abban, hogy folytatni kell a menekültáradat megállításáról szóló tárgyalásokat az Európai Unió és Ankara között, és ezeknek hamarosan konkrét megállapodásokhoz kell vezetniük. Merkel arra is kitért, hogy Berlin továbbra is kész szorosan együttműködni Ankarával az utóbbival szemben álló kihívások, így például a szíriai válság kezelésében – tette hozzá a kormányszóvivő.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.