Menekültstátuszt kapnak a veszélyeztetett műtárgyak

Francois Hollande szerint menedék jár az Iszlám Állam fenyegette kulturális örökségnek is.

MTI
2015. 11. 17. 21:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„A menekültjog embereket illet meg, de a menedék jár a műtárgyaknak, a kulturális örökségnek is” – fogalmazott beszédében a francia elnök. Jelezte, hogy az intézkedés az alkotói szabadságról szóló törvényben fog szerepelni, amelyet a jövőben vitat meg a francia parlament.

„Az Iszlám Állam dzsihadista szervezet ásatási engedélyeket ad ki, adót szed olyan javak után, amelyek aztán a feketepiacra kerülnek olyan közraktárokon keresztül, amelyek a csalás és a pénzmosás melegágyai, akár Európában is” – mondta Francois Hollande.

Franciaország ezért vámellenőrzést vezet be a kulturális javak importjára, és beilleszti jogrendszerébe az ENSZ Biztonsági Tanácsának azon határozatait, amelyek megtiltják olyan kulturális örökségvédelmi javak kereskedelmét, tárolását és szállítását, amelyek törvénytelenül kerültek ki egyes országokból – közölte a francia elnök.

Franciaország arra is ügyelni fog, hogy a műtárgyak ne kerülhessenek terroristák kezébe, ennek érdekében menedéket biztosít olyan, múzeumokban fenyegetett kulturális javaknak, amelyeket a veszéllyel szemben biztonságba kívánnak helyezni – mondta Hollande.

Az intézkedés részleteit Jean-Luc Martinez, a Louvre múzeumának igazgatója dolgozta ki a francia elnök kérésére.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.