Megegyező ujjlenyomat
A brit The Independent francia nyomozati forrásokra hivatkozva azt írta, hogy az Ahmad al-Mohammad névvel ellátott útlevél nem a merénylő testén hevert, ráadásul egyben megtalálták, pedig a férfi felrobbantotta magát. „Csak a közelben feküdt, arra várva, hogy megtalálják” – mondta egy nyomozó.
Hétfőn aztán a francia hatóságok közölték: az öngyilkos merénylő és az október 3-án regisztrált migráns ujjlenyomata megegyezik. Vagyis valószínű, hogy az útlevél hamis, talán elképzelhető, hogy nem is a merénylőé volt, viszont az ujjlenyomat-azonosság miatt már hivatalos az a verzió, hogy az egyik merénylő megegyezik azzal a férfival, aki október 3-án Lerosz szigetén keresztül érkezett az unióba.
A BBC egyik újságírója egy mai Twitter-üzenetében jelezte, hogy Lerosz szigetén vizsgálódik, és beszámolt arról, hogy megtalálta azt a tisztviselőt, aki a férfit regisztrálta. Az eddigi információk szerint Al-Mohammad hatvan-nyolcvan menekülttel együtt érkezett a szigetre, ám gyanút keltett, hogy a többiekkel nem kommunikált, nem vegyült. (Továbbiakat a BBC News Night című műsorában ígér.)
A közel-keleti hírekre szakosodott Middle East Eye hírportál idevágó elemzésében két útlevélről ír, és arra hívja fel a figyelmet, hogy az a két szír úti okmány, amelyet két merénylő holtteste mellett találtak Párizsban – ezek egyike az Ahmad al-Mohammad névre kiállított okmány – valószínűsíthetően Törökországban készült hamisítvány. Ezt francia rendőrségi források közölték a brit Channel 4 hírcsatornával. A Middle East Eye azt írja, hogy ezek a hamisítványok két ok miatt váltak kurrens árucikké: egyrészt a nem szíriaiak számára előnyösebb elbírálást jelentettek a menekültkérelem során, másrészt sok szíriai a háború miatt nem tudott magának legális útlevelet intézni. Igazinak kinéző szíriai útlevelet egyébként nem nehéz vásárolni: a Daily Mail riporterének kétezer dollárért, azaz több mint félmillió forintnyi összegért sikerült szereznie ilyet, de már pár száz euróért is szert lehet tenni ilyen okmányra.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!