A tervek szerint a létesítményt a nyugat-finnországi Olkiluoto szigetén hoznák létre az ott élők beleegyezésével. A beruházás nagyjából egymilliárd euróból valósulna meg, de a teljes költség, beleértve a tároló százéves üzemeltetését, a 3,5 milliárd eurót is elérheti. Ez ugyanakkor még sokat változhat, az üzembe helyezést ugyanis csak 2023-ra ütemezik. Az állandó tároló mintegy 450 méter mélyen lenne a gránittalaj alatt. A teljes biztonság érdekében a szennyező anyagokat először egy rézdobozba tennék, majd a föld mélyébe vezető alagutakon át szállítanák el, végül betonozott lyukakba helyeznék.
A Reuters híradása szerint a világon jelenleg nagyjából 270 ezer tonnányi nukleárisan szennyező használt fűtőanyag van, ezeket általában a reaktorok környékén, víz alatt tárolják. Ez a módszer azonban hosszú távon nem működőképes, ezért régóta keresik a módját a sokáig, akár évszázadokig veszélyforrást jelentő anyagok biztonságos tárolásának. Finnország az első állam, amely most ilyen állandó föld alatti nukleáris temető építése mellett kötelezte el magát, a létesítmény kapacitása azonban mindössze 6500 tonna lesz. Egyetlen ilyen tároló tehát nem jelent megoldást, ugyanakkor mások, például Svédország is bejelentett már hasonló terveket. A problémát általában nemcsak a lakosok és a környezetvédők tiltakozása jelenti, de az is, hogy egyelőre valójában nem tudni, milyen hatása lesz egy nukleáris temetőnek a közelében élőkre.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!