Azokra a fegyveresekre utalt, akik Oroszország különböző régióiban, így az észak-kaukázusi térségben harcolnak az orosz hatóságok ellen. Moszkva már többször hiába jelezte ezt a problémát Ankarának, mivel az említett terroristák sokszor átmennek török területre, ott egy ideig különféle – a titkosszolgálatok és a rendőrség által „védett” – régiókban meghúzódnak, majd kihasználva a vízummentességet, ismét átmennek Oroszországba, és ott folytatják a harcot az orosz fegyveres erők ellen – magyarázta Putyin.
Az EFE hírügynökség párizsi keltezésű hírében a török elnök reagálását idézte. Eszerint Recep Tayyip Erdogan – szintén Párizsban tartott – sajtóértekezletén állítólag azt ígérte: lemond tisztségéről, ha az orosz fél bebizonyítja a Putyin által hangoztatott vádakat az orosz gép lelövésének „hátsó szándékait” illetően. Ugyanakkor élesen bírálta az orosz elnököt.
„Nem erkölcsös dolog azzal vádolni Törökországot, hogy olajat vásárol az Iszlám Államtól. Ha vannak erről dokumentumok, akkor azokat tessék bemutatni, hogy láthassuk. Ha bemutatják, akkor nem maradok a helyemen. De Putyin úrtól azt kérdem: Ön megmarad tisztségében?”
– idézte Erdogant a spanyol hírügynökség.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!