A fővárosban menetelő tüntetők közül több fiatal kivált, és a parlament előtt elhaladva Molotov-koktélokkal dobálta meg a rendvédelmi szervek tagjait, akik könnygázt és fénygránátot vetettek be. Az AFP tudósítója arról számolt be, hogy a Szintagma téren mintegy százötven, vasrúddal és márványdarabokkal felfegyverzett fiatal megrongált egy buszmegállót, és felgyújtotta az OTE távközlési vállalat egyik kocsiját. Rendőrségi illetékesek elmondták, hogy három embert vettek őrizetbe, mielőtt sikerült a rendet helyreállítaniuk.
Mintegy huszonötezren vettek részt az Athén központjában az újabb magas adók és költségcsökkentések elleni tiltakozás jegyében tartott három megmozduláson – közölte a rendőrség. A feszültség mindazonáltal nem volt akkora, mint a korábbi években Athénben tartott általános sztrájkok és egyéb megmozdulások idején.
A rendőrség közlése szerint egy rendőr könnyebben megsérült még az összecsapások előtt, amikor három férfi rátámadt. Kórházban ellátták, majd elhagyhatta a kórházat.
A közösségi közlekedés már kora reggel leállt, ahogy az állami intézmények sem nyitottak ki – tájékoztatott a legnagyobb görög szakszervezeti szövetség (GSZEE) egyik képviselője. Ennek megfelelően nem járnak a metrók, a vonatok és a komphajók, az állami iskolák és kórházak nem nyitottak ki, s a legtöbb régészeti hely és múzeum sem fogad csütörtökön látogatókat.
A sztrájk részeként csaknem az összes belföldi repülőjáratot törölték, de a nemzetközi légi közlekedést nem érinti a munkabeszüntetés.
A rádióban és a televízióban helyi idő szerint reggel hat óra óta nincsen híradás, mivel az újságírók sem vették fel a munkát. A szakszervezetek fél tíztől demonstrációkat tartottak. Tízezres tüntetés volt Szalonikiben, az ország második legnagyobb városában is, ez utóbbi incidensek nélkül ért véget.
Ilyen átfogó sztrájkra Alexisz Ciprasz kormányfő hivatalba lépése óta még nem volt példa. A munkabeszüntetésre az ország három legfontosabb szakszervezeti szövetsége szólított fel.
A fenyegető államcsődre való tekintettel Görögország kormánya augusztus közepén jóváhagyott egy újabb, a következő három évre szóló 86 milliárd eurós mentőcsomagot, amelyért cserébe további takarékossági intézkedések és reformok végrehajtását vállalta.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!