Az Index szemléje szerint a külügyér kijelentette, az Orbán-kormány sokat bírált változásokat hajtott végre Magyarországon 2010 óta, melyekkel aláásta az igazságszolgáltatás és egyéb intézmények függetlenségét. Szerinte emiatt igazságtalan a lengyel és a magyar kormányzat összehasonlítása.
Az interjú nagyrészt Lengyelország Oroszországhoz és az Egyesült Államokhoz fűződő viszonyáról szól. Míg utóbbival meglehetősen baráti a kapcsolatuk – Waszczykowski az 1980-as évek második felében maga is az USA-ban, az Oregoni Egyetemen tanult –, előbbivel már kevésbé pendülnek egy húron – ebben is különbözik a lengyel kormány a magyartól.
Ahogy szombaton megírtuk, tízezrek vonultak az utcára Varsóban, hogy az államfő és az új kormány alkotmányos intézkedései ellen tiltakozzanak. A varsói önkormányzat ötvenezerre becsülte a tüntetők számát. A tiltakozást az újonnan alakult Demokráciavédelmi Bizottság (KOD) szervezte, amely szerint Andrzej Duda államfő az alkotmányt megsértve nevezett ki alkotmánybírákat.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!