Csak kitalálta a támadást a megszúrt párizsi tanár?

A férfi magának okozhatta sérüléseit.

MA
2015. 12. 14. 17:21
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tanár azt állította, hogy egy maszkot viselő támadó rontott rá a Jean-Perrin általános iskola egyik osztálytermében, aki azt kiáltotta: „Ez az Iszlám Állam, ez egy figyelmeztetés.” Ezután gyalog menekült el a helyszínről – közölte a The Independent.

A férfit szavai szerint támadója nyakon és gyomron szúrta. Nem szenvedett életveszélyes sérüléseket, de kórházba szállították.

Az ügyészek nemrég bejelentették, hogy a történet hamis: úgy vélik, a sérüléseket a tanár saját magának okozta. Az, hogy pontosan mi motiválta őt és azon munkatársát, aki megerősítette az esetet, egyelőre tisztázatlan. A 45 éves férfi 20 éve dolgozik az iskolában.

A késelésre egy hónappal a 130 halálos áldozatot követelő párizsi merényletek után került sor. Az Iszlám Állam által elkövetett terrortámadásokat követően kihirdetett rendkívüli állapot keretében a francia hatóságok megerősítették az iskolák védelmét és a járőrözést a közintézmények közelében, gyülekezési tilalmat vezettek be a Párizs környéki Ile-de-France régióban, ahol Aubervilliers is található.

Az Iszlám Állam francia nyelvű propagandamagazinja, a Dar al-Islam novemberi számában a francia közoktatás dolgozóit „Allah ellenségeiként” jelölte meg, amiért „a szekularizációt (azaz az állam és egyház szétválasztását) tanítják”, és amiért „nyílt háborút folytatnak a muzulmán családok ellen”.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.