Elkaptak egy feltehetően dzsihadista ikerpárt

A gyanú szerint az Iszlám Állam harcosaiként részt vettek fegyvertelen katonák 2014-es meggyilkolásában.

MTI
2015. 12. 11. 20:26
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kedden vették őrizetbe őket egy menekültbefogadó központban, meghallgatásukat zárt ajtók mögött tartották Tamperében. A finn hatóságok szerint az ikerpár látható az IÁ egyik videóján, amely fegyvertelen iraki katonák elleni támadást dokumentál Tikrit közelében, ahol akkor 11 katonát öltek meg.

A finn nyomozó hatóság szóvivője elmondta: büntetőperük áprilisban kezdődhet, s ha bűnösnek találják őket, életfogytiglani börtönbüntetést is kaphatnak, ami Finnországban azt jelenti, hogy 12-15 év múlva kiszabadulhatnak. Nem tudni, hogy a két férfi bűnösnek vagy ártatlannak vallotta magát, mert ügyvédeik nem nyilatkozhattak a meghallgatás után.

Az ikerpár szeptemberben érkezett Finnországba. A helyi sajtó szerint menekültstátust kértek.
A Finn Külügyi Intézet terrorizmus-szakértője, Teemu Sinkkonen azt valószínűsítette, hogy a két férfi inkább az általuk elkövetett bűnök következményei vagy az IÁ elől menekült Finnországba, és nem azért, hogy „alvó sejtként” később terrorcselekményt hajthassanak végre.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.