Lecsaptak a kormányerők a Boko Haramra

Megöltek legalább száz tagot és kilencszáz túszt kiszabadítottak.

MTI
2015. 12. 02. 15:42
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Joseph Beti Assomo kameruni védelmi miniszter korábban még arról beszélt, hogy a Boko Haram harcosait letartóztatták.

A háromnapos akcióban a nigériai központú, de az utóbbi időben Kamerunban is támadásokat végrehajtó Boko Haramtól jelentős mennyiségű fegyvert és lőszert is lefoglaltak. A kameruni hatóságok szerint a szélsőségeseknél az Irakban és Szíriában aktív Iszlám Állam terrorszervezet fekete zászlóit is megtalálták. A Boko Haram 2015 márciusában fogadott hűséget az IÁ vezetőjének, a magát „kalifának” kikiáltó Abu Bakr al-Bagdadinak.

A bejelentéseket megelőzően, szerdára virradóan két női öngyilkos merénylő Észak-Kamerunban hat embert ragadott magával a halálba. A pokolgépes merényletek a Távol-Északi tartomány Waza nevű kisvárosában történtek. Egy harmadik női merénylőt katonák öltek meg, mielőtt működésbe hozhatta volna a testére erősített robbanóanyagot – mondta a kameruni hadsereg egyik parancsnoka. Bár a támadások elkövetőjeként egyetlen szervezet sem jelentkezett, azok emlékeztetnek a Boko Haram korábbi merényleteire.

A saría (iszlám jog) radikális értelmezésén alapuló állam létrehozásáért küzdő Boko Haram hat éve folytat fegyveres harcot, és 2015 elején jelentős területeket foglalt el három északkelet-nigériai szövetségi államban, illetve támadásait kiterjesztette a szomszédos államokra is. Csád, Niger és Kamerun segítségével a nigériai hadsereg az utóbbi időben visszaszorította a lázadókat. A frakciókra töredezett csoport ezért a közelmúltban gerilla-hadviselésre tért át: falvakat rohant le, üzletek, piacok, buszpályaudvarok és iskolák ellen intézett támadásokat. Hivatalos adatok szerint a terrorcsoport legalább 17 ezer ember halálát okozta eddig a 175 milliós afrikai országban, és 2,5 millió ember menekült el otthonából a harcok elől.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.