Likvidálták az IÁ-nak felesküdött terroristákat

Az orosz rendvédelmi szervek 26 vezetőből hússzal végeztek.

MTI
2015. 12. 15. 14:59
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az FSZB vezetője az országos terrorelhárítási bizottság ülésén felszólalva hangsúlyozta, hogy Oroszország számára a legjelentősebb terrorfenyegetést jelenleg is a terrorcsoportok észak-kaukázusi tevékenysége jelenti.

Az idén a térségbeli terrorelhárítási és katonai műveletek során összességében 156 fegyveressel, köztük 36 bandavezérrel végeztek. Likvidálták a legveszélyesebbnek tartott Imarat Kavkaz (Kaukázusi Emirátus) terrorista csoport vezetőit is. Mindez az iszlamisták tevékenységének megbénulásához vezetett a térségben Alekszandr Bortnyikov szerint, aki hozzátette: az orosz hatóságok az év eleje óta közel 30 terrorcselekményt hiúsítottak meg, amelyekkel összefüggésben 770 embert vettek őrizetbe. Jelentős mennyiségű fegyvert és más harci eszközt vontak ki az illegális forgalomból.

„Mindez két és félszeresével csökkentette a terrorcselekmények számát az országban, illetve az észak-kaukázusi térségben”

– mondta az FSZB-főnök.

Iszlamista fegyveresek próbálnak eljutni Oroszországba a konfliktusövezetekből, hogy merényleteket kövessenek el, de a külföldön lévő orosz állampolgárokat is támadások veszélye fenyegeti – figyelmeztetett Alekszandr Bortnyikov, aki szükségesnek tartja a nyomozóhatóságok hatékonyságának növelését különösen a turizmus és bevándorlás területén.

Oroszországban mintegy 2900 állampolgárt gyanúsítanak azzal, hogy nemzetközi terrorista csoportok tevékenységében vesznek vagy vettek részt Szíriában és Irakban, közülük 198-an haltak meg a harcokban, további 214 ember pedig visszatért Oroszországba, ahol a rendvédelmi szervek szoros ellenőrzése alatt állnak. Több mint 100 orosz állampolgárt akadályoztak meg abban az idén, hogy külföldre utazva csatlakozzon ezekhez a csoportokhoz.

Az IÁ pénzügyi támogatásának gyanúja miatt több mint 1600 jogi és természetes személy került a hatóságok látókörébe. A szélsőségesek pénzügyi csatornáinak elvágása érdekében az orosz hatóságok közel ötezer vizsgálatot végeztek és 270 büntetőügyet indítottak el – mondta az FSZB igazgatója.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.