Merkel nem akar módosítani a menekültpolitikáján

A német kancellár elutasítja a befogadható menekültek létszámplafonjának megjelölésére vonatkozó követelést.

MTI
2015. 12. 12. 21:02
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A menekültkontingens „közös európai megállapodást jelent, és nem Németország által egyoldalúan kijelölt felső határt” – húzta alá Angela Merkel.

Arra a kérdésre, miért biztos abban, hogy sikerül közös európai megállapodásra jutni, a kancellár elmondta: vannak eredmények, így alig néhány hét alatt sikerült tető alá hozni az EU és Törökország közös akciótervét, miszerint a felek szorosabban együttműködnek az illegális migráció ellenőrzésében, és az EU pénzügyi támogatást ad a területén élő menekültek ellátásához.

„Ehhez jön még a mi koncepciónk a legális migrációról a kontingensek révén” – tette hozzá a kancellár, kiemelve, hogy az akciótervet a huszonnyolcak mind támogatják, ami azt mutatja, hogy – mint mondta – „nem könnyen ugyan, de haladunk előre”.

A hétfőn Karlsruhéban kezdődő kongresszusra készülve a pártelnök-kancellár menekültügyi vonalvezetését rosszalló csoportok, politikusok ismét rögzítették álláspontjukat. Például egy sor belügyekkel foglalkozó szakpolitikus Armin Schuster parlamenti (Bundestag-) képviselő, a határőrizetért felelős szövetségi rendőrség volt tisztje vezetésével a határőrizet további erősítését, egyebek között állandó ellenőrzőpontok kialakítását sürgeti arra az időszakra, ameddig nem áll helyre az uniós külső határok hatékony ellenőrzése.

A CDU és a CSU közös ifjúsági szervezete (Junge Union) egy felső határ megjelölését követeli, éppen úgy, mint Reiner Haseloff Szász-Anhalt tartományi miniszterelnök, aki a hónapok óta húzódó vitában elsőként egy számot is megjelölt; a politikus egy pénteki lapinterjúban azt mondta, hogy szerinte Németország évente nagyjából 400 ezer menekült befogadására, integrációjára képes.

A CDU/CSU egyik gazdasági tagozata, a közepes méretű vállalatok érdekeit képviselő egyesület (MIT) azt is követeli, hogy a menedékkérőket már az országba belépés előtt ellenőrizzék, és végső esetben tagadják meg tőlük a belépést.

Közös követelés, hogy a kormány juttassa el a világ minden sarkába azt az üzenetet, hogy Németország elérte befogadókapacitása határát. A követelés indoklása szerint egy ilyen üzenet ellensúlyozza az utóbbi hónapokban kialakult „szívóhatást”, és így csillapodik majd a menekülthullám.

A CDU elnöksége a menekültválság körül várható kongresszusi vita irányítására önálló határozati javaslatot terjeszt elő. Ennek szövegén még dolgoznak, és a vasárnap esti kihelyezett karlsruhei elnökségi ülésen véglegesítik. Főbb tartalmi elemeit csütörtökön ismertették.

A Karlsruhei nyilatkozat a terrorról és a biztonságról, a menekülésről és az integrációról című dokumentumban nem szerepel a létszámplafon gondolata és az országhatár ellenőrzésének további erősítéséről sem lesz szó benne, vagyis az elnökség nem enged a bírálóknak. Ugyanakkor azt reméli, hogy az indítvánnyal mégis egyesíteni tudják majd a küldötteket. A javaslatban ugyan a kormány hivatalos menekültpolitikáját vázolják fel, de bővítik egy sor elemmel, például azzal, hogy törvényben kell rögzíteni a menekültek beilleszkedési, integrációs kötelezettségét, valamint azzal, hogy a CDU elutasítja a test egészét takaró muzulmán női öltözékek nyilvános viselését.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.