Angela Merkel elmondta, hogy Németország támogatja az Európai Bizottság javaslatát az állandó uniós határőrizeti szerv létrehozásáról. A a schengeni és uniós külső határok védelmének erősítéséről szóló bizottsági javaslatot lehetőleg gyorsan meg kell tárgyalni és dönteni kell róla. Az uniós integráció vívmányai közül az euró mellett a belső határőrizet nélküli schengeni övezet a legfontosabb, és Németország e két vívmányból profitál a legtöbbet – jelentette ki.
A határvédelem „természetesen a nemzetállami szuverenitás lényeges kérdéseit érinti”, és ezeket a kérdéseket Németország is alaposan megfontolja. Ugyanakkor a brüsszeli javaslat „bátorító”, egy éve el sem lehetett volna képzelni, hogy egy ilyen terv elkészül – tette hozzá a kancellár.
Az uniós csúcs további témáiról szólva kiemelte, hogy egyelőre meg kell hosszabbítani az Oroszország ellen az ukrán válság miatt hozott szankciókat, mert a válság politikai rendezését célzó minszki megállapodások végrehajtása még nem ért véget. A következő nagy feladat a helyi választások előkészítése és lebonyolítása a kelet-ukrajnai válságövezetben.
A német kormányfő kijelentette, hogy hazája fontosnak tartja az Egyesült Királyság EU-tagságának megőrzését, de nem engedhet az uniós integráció alapvető vívmányait jelentő szabad mozgás elvéből és a hátrányos megkülönböztetés tilalmából.
A szigetország uniós tagságának esetleges megszűnése súlyos veszteség lenne, nemcsak azért, mert az Egyesült Királyság a harmadik legnagyobb tagország és az EU gazdasági teljesítményének 15 százalékát adja, hanem azért is, mert a „modern parlamentarizmus bölcsője és közös európai értékeink úttörője”.
Németország azt kívánja, hogy az Egyesült Királyság továbbra is „aktív partner legyen egy erős Európában” – hangsúlyozta Angela Merkel. A megállapodás az Egyesült Királyság és az EU viszonyrendszerének újrarendezéséről nem lesz könnyű, de bizakodásra ad okot, hogy mindig sikerült megoldást találni, amikor egy tagország „tisztázni” akarta helyzetét az EU-ban. Így történt Dánia esetében 1992-ben és Írország esetében 2008-ban – mondta a kancellár.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!