Merkel szerint ismét nagyon sok migráns érkezhet

A Németországba érkező menedékkérők száma viszont egyelőre csökken.

MTI
2015. 12. 01. 23:39
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A reformok a kormánypártok – a jobbközép CDU/CSU pártszövetség és a szociáldemokrata párt (SPD) – vezetőinek november elején kötött megállapodásán alapulnak. A megállapodás legfőbb eleme, hogy különleges befogadóállomásokat alakítanak ki, amelyekben csak a biztonságos országokból származó menedékkérőket helyezik el. Ügyükben az úgynevezett repülőtéri eljárás mintájára járnak el, ami azt jelenti, hogy a menedékjogi kérelmet egy hét alatt kell elbírálni, a döntés elleni jogorvoslatra pedig legfeljebb további két hét áll rendelkezésre.

További fontos elem, hogy két évre felfüggesztik a családegyesítés lehetőségét az oltalmazottak, vagyis azon menedékkérők esetében, akik ugyan nem jogosultak menekültstátusra, de Németországban maradhatnak valamilyen ok miatt, például azért, mert hazájukban halálbüntetés fenyegetné őket. Sajtóértesülések szerint elsősorban ezzel kapcsolatban van vita a koalícióban. Az SPD igyekszik kivonni a rendelkezés hatálya alól a kiskorú, beteg vagy más ok miatt veszélyeztetett oltalmazottakat, a CDU/CSU pedig ezt ellenzi.

Az SPD továbbá sürgeti, hogy az új reformcsomaggal együtt ültessenek át a német jogrendbe két uniós irányelvet, amelyek a különösen veszélyeztetett menekültek elhelyezésének és egészségügyi ellátásának javításáról szólnak. A koalíciós társ ezt ellenzi, arra hivatkozva, hogy a menekülteknek kedvező irányelvek átültetése ellentétes az új menekültügyi csomag fő „üzenetével”, a menekültek számának csökkentésére irányuló szándékkal.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.