„Nem lehet minden visszatérő dzsihadistát lecsukni”

Háromezer uniós állampolgár mehetett Szíriába, hogy a szélsőségesek soraiban harcoljon.

MTI
2015. 12. 11. 22:52
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A belga uniós tisztviselő háromezerre becsülte azoknak az uniós állampolgároknak a számát, akik Szíriába mentek, hogy a szélsőségesek soraiban harcoljanak. Figyelmeztetett, hogy a nyugati társadalmaknak több száz ilyen radikalizált fiatal visszafogadására, reintegrációjára kell felkészülnie.

„Nagyon fontos, hogy kapjanak valamilyen alternatívát a börtön helyett” – hangsúlyozta Kerchove.

A terrorizmusellenes uniós koordinátor kitért arra is, hogy jogilag nagyon nehéz bizonyítani, hogy valaki az Iszlám Állam nevű terrorszervezet oldalán harcolt, az unió pedig digitális eszközöket, bizonyítékokat is felhasznál, hogy azonosítani lehessen a dzsihadistákat.

„Hogy bizonyítani lehessen, hogy valaki az Iszlám Állam soraiban harcolt Szíriában, ahhoz hozzá kell férni a levelezéséhez, a Facebook-fiókjához vagy a WhatsAppon küldött üzeneteihez” – ismertette Gilles de Kerchove, hozzátéve, hogy ezek az információk sokszor amerikai szervereken vannak, és hónapokig tart, mire hozzájuk lehet férni.

Emellett Kerchove azt szorgalmazta, hogy az európai államok tegyenek többet a radikalizálódás megelőzése érdekében. Példaként azt az amerikai programot hozta fel, melynek keretében egymillió amerikai diák lépett kapcsolatba egymillió arab fiatallal, s bár eleinte tartózkodóak voltak, pár hét alatt felfedezték, mennyi közös van bennük.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.