Nincs többé kommunista párt Ukrajnában

A bírósági eljárásban harmadik félként részt vett a parlament emberi jogi biztosa is.

MTI
2015. 12. 16. 19:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A bírósági eljárásban harmadik félként részt vett a parlament emberi jogi biztosa is.

Az igazságügyi minisztérium 2014. július 8-án nyújtotta be a keresetet a bírósághoz. A dokumentum indoklása szerint az Ukrajnai Kommunista Párt (KPU) tevékenysége az ország alkotmányos rendjének erőszakkal való megdöntésére, Ukrajna szuverenitásának és területi épségének megsértésére irányul. A párt ezen túlmenően háborús propagandát folytat, nemzetiségek közti ellenségeskedést szít, továbbá a tevékenysége emberi és szabadságjogokat sért.

2015. szeptember 30-án a bíróság már felfüggesztette a párt tevékenységét, így a kommunisták nem indulhattak az október 25-ei országos helyhatósági választáson.

A Petro Szimonyenko vezette párt a Szovjetunió Kommunista Pártja területi szervezeteként jött létre. 1991. augusztus 27-én már betiltotta működését a parlament, a szervezet azonban újjáalakult, és 1994 októberében a törvényhozás érvénytelenítette a betiltó határozatot.

Az 1952-ben Doneck megyében született Petro Szimonyenko 1993 óta áll a párt élén. Az 1994-es parlamenti választás óta a kommunistáknak mindvégig volt frakciójuk a Verhovna Radában egészen a legutóbbi, tavaly őszi előrehozott parlamenti választásig, amikor nem érték el az ötszázalékos bejutási küszöböt, így kiestek a törvényhozásból. Szimonyenko 1999-ben indult először Leonyid Kucsma akkori államfővel szemben az elnökválasztáson. Kucsma csak a második fordulóban győzte le. Ezt követően még három elnökválasztáson indult – 2004-ben, 2010-ben és 2014-ben –, jóval szerényebb eredményeket elérve.

Viktor Janukovics 2010-es elnökválasztási győzelme után a kommunisták kívülről támogatták a parlamentben az államfő mögött álló Régiók Pártját és Mikola Azarov kormányát.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.