Orbán: Ez szólásszabadság kérdése

A miniszterelnök szerint a Telekom ügye kicsinek látszik, de nagyon fontos alkotmányos kérdéseket vet fel.

MTI
2015. 12. 18. 14:53
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Magyarország álláspontja szerint nem szabad feladni a görög határ védelmét, de fontos, hogy legyen egy második védelmi vonal is a görög–macedón és a görög–bolgár határon.

Sajtóértekezletén a miniszterelnök kifejtette, az Európai Uniónak el kellene ismernie és támogatnia kellene a regionális együttműködéseket, például a visegrádi országcsoport együttműködését vagy Magyarország közös erőfeszítéseit Szerbiával, Macedóniában vagy Szlovéniával.

Nyitottan fogadták a brit reformjavaslatokat az európai uniós állam-, illetve kormányfők tanácskozásán, olyan intézkedéseket azonban nem lehet elfogadni, amelyek a szabad mozgás korlátozásával járnának – közölte Orbán Viktor.

A magyar miniszterelnök szerint a brit kormány reformjavaslatainak négy területe közül három esetében aránylag könnyen dűlőre lehet jutni, és a negyediket illetően is vannak olyan javaslatok, amelyek alapján el lehet indulni.

Orbán Viktor arról számolt be, hogy a Nagy-Britannia esetleges kilépéséről tartott népszavazással kapcsolatos kérdésekről szóló előző esti vita a vártnál sokkal támogatóbb hangulatban zajlott, leszögezte azonban, hogy az Európai Unió négy alapszabadságát, a személyek, a tőke, az áruk és szolgáltatások szabad mozgását nem lehet korlátozni.

London legtöbb vitát kiváltó javaslatának értelmében a Nagy-Britanniába más EU-tagállamokból érkező munkavállalók csak négyévi folyamatos, bejelentett munkaviszony után férhetnének hozzá a brit szociális ellátórendszer szolgáltatásainak teljes köréhez.

A kormányfő emellett arról tájékoztatta a megjelent újságírókat, hogy délelőtt kétoldalú tárgyalást folytatott David Cameron brit miniszterelnökkel, aki január 7-én Budapestre látogat.

A brit kormányfő a tanácskozás után elmondta: Nagy-Britannia a migrációs válság leküzdése érdekében kész segíteni európai partnereinek határaik védelmében.

A brit miniszterelnök egyúttal hangsúlyozta, hogy az Európai Uniónak a terrorizmus elleni küzdelemhez hatékonyabb adatmegosztásra és együttműködésre van szükség a repülésbiztonság terén.

Cameron arról is beszélt: hisz abban, hogy ha „jól keresztülvisszük az európai uniós reformokat, a legjobb jövő vár Nagy-Britanniára” az EU-ban. A brit kormányfő leszögezte: célja továbbra is az, hogy februárban megállapodásra jusson az EU-val azon a négy területen, amelyre London reformjavaslatai vonatkoznak.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.