Szentév: biztonsági készültség lépett életbe Rómában

Lezárják az olasz főváros légterét, és megtiltották az üzemanyag-szállítást is.

MTI
2015. 12. 06. 11:43
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az intézkedéseket Franco Gabrielli római prefektus, az olasz polgári védelem volt vezetője jelentette be. A következő négy napban az olasz főváros területén tilos a fegyverek, a lőszer, a tűzijáték, a robbanószer, valamint mérgező anyagok szállítása. Emellett tilos olyan televíziós vagy mozifilmeket forgatni, amelyben fegyvereket vagy ezek utánzatait használják.

December 8-án, a szentév megnyitásának napján, amikor Ferenc pápa kitárja a Szent Péter-bazilika szent kapuját, egész Rómában és a római körgyűrűn is tilos lesz az üzemanyag-szállítás. Kedden reggel hét órától este hétig lezárják a római légteret, amelyet tiltott berepülési övezetnek (no fly-zone) minősítettek a városközponttól számított tíz kilométeres körzetben. A Rómába érkező és innen induló járatok esetében késéssel kell számolni. Szigorítják a római vasútállomások és metrómegállók rendőrségi ellenőrzését, és a hatóságok figyelik az internetet is az esetleges veszélyekre utaló üzenetek, bejegyzések kiszűrésére. Egy hét leforgása alatt mintegy kétszáz új videokamerát szereltek fel a Vatikán környéki római utcákban.

„Számos más tömegeseménykor is alkalmazott óvintézkedésről van szó” – hangsúlyozta Franco Gabrielli, aki a polgári védelem vezetőjeként XXIII. János és II. János Pál pápák szentté avatását is felügyelte, amelyen 2014 áprilisában több mint egymillióan vettek részt.

A szentév megnyitásán jelen lesz XVI. Benedek nyugalmazott pápa, valamint számos olasz és külföldi magas szintű állami delegáció. Az Ansa olasz hírügynökség a Szent Péter térhez legközelebb eső római metrómegálló és a tér közötti egy kilométeres szakaszon nyolcvan egyenruhás katonát, rendőrt, csendőrt, tűzoltót számolt össze a civil ruhás biztonságiak mellett. „A Vatikánnál soha nem láttunk egyszerre ennyit. A párizsi terrorista merényletek óta folyamatosan erősödött a biztonsági készültség” – nyilatkozott egy helyi ajándéktárgyakat áruló üzlet eladója.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.