Tüntettek a NATO-tagság ellen Montenegróban

A megmozdulást orosz- és szerbbarát ellenzéki pártok kezdeményezték.

MTI
2015. 12. 13. 10:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A megmozdulást orosz- és szerbbarát ellenzéki pártok kezdeményezték. A résztvevők orosz és szerb zászlókat lengettek, és a Putyin szerb, illetve az Oroszország Anyácska jelszavakat skandálták. A tüntetők követelték, hogy írjanak ki népszavazást a katonai szövetséghez való csatlakozásról.

Az Új Szerb Demokratikus Párt elnöke, Andrija Mandic kijelentette: amennyiben a parlament népszavazás nélkül dönt a csatlakozás mellett, az polgárháború szélére sodorhatja az országot.

A NATO december elején hívta meg hivatalosan Montenegrót, hogy csatlakozzon hozzá teljes jogú tagországként. A Szerbiától 2006-ban elszakadt, mintegy 600 ezer lakosú s mindössze kétezer fős katonasággal rendelkező Montenegró csatlakozása diplomáciai források véleménye szerint legkésőbb másfél éven belül megtörténhet.

A NATO keleti irányú bővítését a saját biztonsága elleni fenyegetésnek tekintő Oroszország számos alkalommal tiltakozott az egykori jugoszláv köztársaság NATO-felvétele ellen, a meghívást követően pedig „válaszlépéseket” helyezett kilátásba.

Október eleji felmérés szerint a csatlakozás kérdése megosztja a montenegrói közvéleményt, a lakosságnak mindössze 50,2 százaléka támogatja a tagságot. A helyiek egy része ugyanis a koszovói háború alatti, 1999-es NATO-bombázások miatt súlyos fenntartással viszonyul az Észak-atlanti Szövetséghez. Másrészt Montenegróban jelentős Oroszország befolyása, évente több százezer orosz látogat az országba.

A Nyugat-Balkán országai közül eddig Horvátország és Albánia vált a NATO tagjává. Montenegró még 2003-ban, a Szerbiával közös jugoszláv konföderáció tagjaként csatlakozott a NATO békepartnerségi programjához. Függetlenségének 2006-os kikiáltását követően megerősítette részvételét a programban, majd 2009-ben úgynevezett cselekvési tervet kapott Brüsszeltől a NATO-csatlakozási feltételek teljesítésének segítésére.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.