1,2 millió eurós büntetést kapott az Uber France

A cég egy ítélet ellenében arra biztatta sofőrjeit, hogy forgalmas helyeken várakozzanak fuvarra.

MTI
2016. 01. 27. 15:16
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az egyik taxis szakszervezet, a taxisok nemzeti szövetsége (UNT) nyújtott be panaszt a döntőbíróságnál azt állítva, hogy az Uber nem foglalt egyértelműen állást abban a kérdésben, hogy sofőrjei parkolhatnak-e nyilvános helyen utasra várakozva, miközben nincs megrendelésük.

A francia legfelsőbb bíróság tavaly májusban megerősítette azt a 2014 decemberében kimondott ítéletet, miszerint a közösségi személyszállító szolgáltatást nyújtó autóknak két utazás között garázsba kell vonulniuk, ha nincsen előre megrendelt fuvar, azaz nem körözhetnek utas után kutatva, az kizárólag a taxisok joga.

Az UNT a párizsi döntőbíróságon bebizonyította, hogy az Uber France és a másik alperes, a Hollandiában bejegyzett Uber BV a két ítélet között eltelt hónapokban – 2015 januárjától 2015 áprilisáig – nem tett egyértelmű ajánlásokat sofőrjeinek a körözést illetően, éppen ellenkezőleg, arra ösztönözte a sofőröket, hogy a nagyobb kereslettel bíró övezetekben várakozzanak, és vegyenek fel utasokat úgy, hogy két út között nem vonultak garázsba. A döntőbíróság ezért arra kötelezte az Uber France-ot, hogy fizessen 1,2 millió eurót az UNT-nek.

Az Uber France szóvivője a döntésre reagálva közölte, hogy folyamatosan tájékoztatják sofőrjeiket a bírósági döntés betartásának kötelezettségére. Minden e-mailben, számos SMS-ben és egyéb tájékoztatási eszköz segítségével folyton emlékeztetik az Uber-szolgáltatásokat nyújtó sofőröket a garázsba vonulásra vonatkozó szabályra.

Franciaországban szerdán már második napja demonstráltak a taxisofőrök az új típusú és jellemzően olcsóbb fuvarmegosztó szolgáltatások ellen, noha Manuel Valls miniszterelnök előző nap fogadta küldöttségüket és közvetítőt nevezett ki a viták rendezésére. A párizsi körgyűrűn, a két repülőtérhez vezető utakon, valamint a pénzügyminisztériumnál tartottak forgalomlassító megmozdulásokat.

A közösségi személyszállító szolgáltatást nyújtó cégek közül az amerikai központú Uber a legismertebb szerte a világban, de nem az egyetlen.

Franciaországban tavaly ősszel betiltották az Uber mobiltelefonos alkalmazásai közül az UberPopot, amely a legolcsóbb utazási lehetőségeket kínálja fel a leendő ügyfélnek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.