A németek negyven százaléka leváltaná Merkelt

A relatív többség, 45,2 százalék ugyanakkor nem gondolja, hogy a német kancellárnak távoznia kell.

MTI
2016. 01. 29. 14:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Focus című hírmagazin megbízásából készített közvélemény-kutatás szerint a lakosság 39,9 százaléka követeli a kancellár távozását. A relatív többség, 45,2 százalék nem gondolja, hogy Angela Merkelnek távoznia kell, a reprezentatív felmérésben megkérdezettek 14,9 százaléka pedig nem foglalt állást a kérdésben.

A kancellár távozását követelők aránya a legnagyobb parlamenten (Bundestag-) kívüli párt, az Alternatíva Németországnak (AfD) hívei körében a legmagasabb, 64,4 százalékos. Az Angela Merkel vezette CDU/CSU jobboldali pártszövetség szavazóinak 26,6 százaléka, a CDU/CSU-val kormányzó szociáldemokraták (SPD) támogatóinak 41,3 százaléka véli úgy, hogy a kancellárnak le kell mondania menekültpolitikája miatt – ismertette a Focus a hírportálján a felmérést, amelyet az INSA közvélemény-kutató társaság készített 2047 ember megkérdezésével január 22. és 25. között.

Egy másik pénteken bemutatott felmérés szerint a két héttel korábbihoz képest kismértékben emelkedett a kancellár menekültügyi tevékenységével elégedettek aránya. A ZDF országos közszolgálati televízió megbízásából készített kutatás alapján 39 százalékról 41 százalékra emelkedett azok aránya, akik szerint a kormányfő jó munkát végez a menekültügy területén, és 56 százalékról 54 százalékra mérséklődött az elégedetlenek aránya.

A lakosság 31 százaléka szerint a menekültválság kezelése körüli viták távozásra kényszerítik Angela Merkelt, 67 százalék nem számít erre.

A politikusok munkáját általában véve egy mínusz 5-től plusz 5-ig terjedő skálán értékelhetik a megkérdezettek a ZDF Politbarometer nevű kutatásában. A kancellár megítélése nem romlott tovább, teljesítményét ismét 1,0 pontra értékelte a lakosság, ez 2011 ősze óta a legalacsonyabb érték.

Ugyanakkor a január közepén mért 60 százalékról 57 százalékra mérséklődött mindazok aránya, akik szerint Németország nem tud megbirkózni a menekültek nagy számával, és 37 százalékról 39 százalékra emelkedett a bizakodók aránya.

Az Angela Merkel által szorgalmazott európai uniós megoldásban viszont kevesen hisznek. A lakosság mindössze 17 százaléka gondolja, hogy a következő hetekben sikerül az uniós szinten olyan megállapodást kötni, amely a Németországba belépő menedékkérők számának jelentős csökkenését eredményezi. A lakosság 80 százaléka nem gondolja, hogy lesz ilyen összeurópai megoldás.

A németek 50 százaléka szerint nem okozna jelentős gazdasági károkat, ha a menekültválság miatt nagymértékben szigorítani kellene a határellenőrzést, míg 46 százalék szerint a német gazdaság komoly károkat szenvedne el ettől. Ugyanakkor csupán 5 százalék gondolja, hogy a rendőrség kellően felkészült a határellenőrzés további szigorítására, és 92 százalék szerint a hatóságnak nincs elég embere, felszerelése az ellenőrzés kiterjesztésére.

A CDU/CSU választói támogatottsága nem változott január közepéhez képest, a pártszövetség a szavazatok 37 százalékát szerezné meg, ha most vasárnap lenne a Bundestag-választás. Az SPD támogatottsága sem változott, 24 százalékos. A Bundestag ellenzéki oldalán a Zöldek a szavazatok 11 százalékát szereznék meg, a Baloldal támogatottsága pedig 8 százalékos. Bejutna a Bundestagba a liberális FDP is, amelyre a választók 5 százaléka szavazna, és a legtöbb elemző szerint jobboldali populista AfD is, amely 11 százalékon áll. E két párt támogatottsága sem változott január a két héttel ezelőttihez képest.

A szavazókorú népességet reprezentáló felmérést a Választási Kutatócsoport (Forschungsgruppe Wahlen) nevű mannheimi intézet készítette a ZDF-nek 1380 ember megkérdezésével január 26. és 28. között.

A német kormány rövidesen elfogadja és a törvényhozás elé terjeszti a menekültügyi rendszer újabb reformjáról szóló csomagot, az intézkedések így gyorsan életbe léphetnek – mondta Angela Merkel péntek hajnalban Berlinben. A kancellár a koalíciós pártok vezetőivel, majd a tartományok miniszterelnökeivel folytatott tárgyalása után tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy a kormány a bűncselekményért elítélt külföldiek kiutasítására vonatkozó szabályok szigorítását tartalmazó törvénymódosító javaslatával és az újabb – fél éven belül a második – menekültügyi reformcsomagjával jelentős lépést tett előre.

„A leveleket megválaszolják, és nem vitáznak róluk nyilvánosan” – mondta kérdésre válaszolva azzal a levéllel kapcsolatban, amelyet az általa vezetett Kereszténydemokrata Unió bajor testvérpártja, a Keresztényszociális Unió egypárti bajor tartományi kormánya küldött Bajorország nevében a szövetségi kormánynak, követelve a menedékkérők visszafordítását a határon és a befogadható menedékkérők számának maximálását évi 200 ezer főben.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.