„Amennyiben a szíriai kérdésben ténylegesen érintett felek némelyikét nem hívják meg a tárgyalóasztalhoz, akkor ugyanaz fog történni, mint a Genf 2.-nél\" – mondta Muszlim a 2014-es béketárgyalások kudarcára utalva. A társelnök szerint a kurdok nagyon szeretnék, ha minden ellenzéki a tárgyalóasztalhoz ülne, különben, úgy vélik, a tárgyalás és a politikai megoldás is kudarcot fog vallani.
Ugyanakkor a kurd vezető szerint a tárgyalásokon részt vevő egyik, Szaúd-Arábia által támogatott ellenzéki csoport, az iszlamista Iszlám Hadsereg (Dzsais Al-Iszlam) ugyanazzal a mentalitással rendelkezik, mint az Al-Kaida vagy az Iszlám Állam dzsihadistái. „A mentalitásuk azonos az Al-Kaidával szövetséges An-Nuszra Frontéval és az Iszlám Állam terrorszervezetével. Világosan látható, hogy iszlamista államot akarnak létrehozni” – mondta Muszlim.
Csütörtökön Jessy Chahine, az ENSZ szíriai különmegbízottjának szóvivője bejelentette, hogy valószínűleg elhalasztják néhány nappal a kormány és az ellenzék közötti közvetett, január 25-ére kitűzött béketárgyalásokat. A hatodik évébe lépő szíriai konfliktus rendezését célzó, az ENSZ égisze alatt tartandó béketárgyalásokra „gyakorlati okokból” később kerülhet sor – mondta a szóvivő.
John Kerry amerikai külügyminiszter csütörtökön a davosi Világgazdasági Fórumon közölte: a tárgyalásokat „logisztikai okok miatt” egy-két nappal elhalaszthatják. Elmondása szerint a késés a meghívók kiküldésével kapcsolatos. Hangsúlyozta, hogy a folyamat 25-én megkezdődik, és a tárgyalások közvetettek lesznek, vagyis a tárgyalófelek egy asztalnál fognak ülni.
Gennagyij Gatilov orosz külügyminiszter-helyettes pénteken közölte, a tárgyalások január 27–28-án vehetik kezdetüket. A politikus elmondta, a béketárgyalások az ellenzéki küldöttség összetétele körüli bizonytalanság miatt csúsznak.
Egy vezető szíriai ellenzéki pénteken kizárta még a közvetett béketárgyalások lehetőségét is Bassár el-Aszad elnök kormányával, amíg a Damaszkusszal szövetséges Oroszország légi csapásokat hajt végre, és kormánycsapatok ostromolnak ellenzékiek ellenőrzése alatt álló lakott területeket.