Az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) észak-európai szóvivője, Mattias Axelsson is aggodalmát fejezte ki a svéd ellenőrzések miatt. „A menekülés óriási stresszel jár, nem várható el, hogy a menedékjoggal rendelkezők megfelelő dokumentumokkal is rendelkezzenek – ez lehetetlen” – jelentette ki Axelsson.
A svéd Vöröskereszt elnöke, Anna Carlstedt pedig ezt emelte ki: „Hagyományosan Svédország erősen kötődött a humanitárius értékekhez, és aggódunk amiatt, hogy most olyan képet mutatunk magunkról, mintha már nem lennénk olyan jóindulatú, kedves ország”.
Skandináviában az ötvenes években szüntették meg a határellenőrzést, miután erről megegyeztek a térség országai. Hatvan éve nem volt tehát szükség személyazonosító okmányokra a határátlépéshez. 2000-ben épült meg az Öresund szoroson átívelő híd, amely Európa határnélküliségének egyik szimbóluma volt – ennek is vége, a határok újbóli felemelkedésének lesz tanúja a híd is. Ráadásul a szociáldemokraták és zöldek kormánykoalíciója hozta meg a szigorító döntést – az a kormány, amely korábban tárt karokkal várta a migránsokat.
Stefan Löfven svéd miniszterelnök szeptember 6-án még azt mondta: „Az én Európám befogadja a háborúk elől menekülőket, nem falakat épít.” Három hónappal és nyolcvanezer menedékkérelemmel később a bevándorlásügyi miniszter a svéd parlamentben azt mondta: „A rendszer nem tud megbirkózni ezzel.” November 25-én szigorították a bevándorlási szabályokat, ekkor a zöldpárti miniszterelnök-helyettes, Asa Romso elsírta magát. Most – a határellenőrzés visszaállításakor – már nemzetbiztonsági kockázatra és közrendre leselkedő veszélyre hivatkoztak.
2015-ben 163 ezer menedékkérelmet nyújtottak be Svédországban – népességarányosan ez a legmagasabb szám az egész Európai Unióban a francia AFP nyomán készült The Guardian-beszámoló szerint. Ősszel hetente tízezer kérelem érkezett be a svéd bevándorlási hivatalhoz, a svédek emiatt jelentették be, hogy maximum heti ezer migránst szeretnének fogadni.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!