A madarat libanoniak fogták el, „azzal gyanúsították, hogy Izraelnek kémkedik, ezt nyilvánvalóan adóvevői miatt gondolták az állatról” – közölte az izraeli természetvédelmi hatóság.
Fotók is megjelentek a közösségi oldalon az izraeli azonosítógyűrűvel és helymeghatározó jeladóval felszerelt madárról, melyet Bint Dzsbeil dél-libanoni városban fogtak el.
Tali Tenenbaum, az izraeli hatóság szóvivője szerint nem is tudtak arról, hogy a madarat elfogták, a helyi sajtó szerint a keselyűt rövid időn belül ismét szabadon engedték.
A Közel-Keleten gyakran kerülnek a hírekbe különböző állatok, melyek állítólag az izraeli titkosszolgálat, a Moszad szolgálatában állnak. Különösen gyakori, hogy izraeli ornitológusok által meggyűrűzött és jeladóval ellátott vonuló madarakat gyanúsítanak kémkedéssel. Így történt ez 2012-ben egy sassal Szudánban és egy évvel azelőtt szintén egy keselyűvel Szaúd-Arábiában.
Tavaly nyáron egy állítólag kamerákkal felszerelt delfin keltett feltűnést, amelyet saját állítása szerint a Hamasz radikális palesztin szervezet észlelt a Gázai-övezet partjainál. 2010-ben egy vörös-tengeri halálos cápatámadás után az egyiptomi hatóságok azzal vádolták a Moszadot, hogy ők vetették be a ragadozót a turisták elijesztésére Egyiptomból.