Ljubljanai kiképzőtáborról cikkez a német sajtó

Kölnben pedig robbanószer alapanyagául használható vegyi anyag vásárlása miatt indult nyomozás.

MTI
2016. 01. 26. 20:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Die Presse a kiképzőtáborral kapcsolatban utalt azokra a titkosszolgálati jelentésekre, amelyek szerint az IÁ különleges alakulatokat hozott létre a nyugati államokban terrorcselekmények végrehajtásához. Az Europol szerint a szélsőségesek kiképzése nemcsak Szíriában, hanem szerte az Európai Unióban és a balkáni országokban is – kisebb táborokban – folyik. A nyomok egyike a boszniai hegyekbe vezet – olvasható az osztrák napilapban, amely titkosszolgálati értesülések alapján tudni véli: már a korábbi években is a vahabiták (az iszlám szunnita ágának egy rendkívül konzervatív irányzata) által ellenőrzött Gornja Maoca nevű boszniai falu került a nemzetközi nyomozók figyelmének központjába.

A Die Presse által végzett kutatások szerint más nyomok Szlovénia irányába mutatnak. Az osztrák napilap úgy tudja, a nyitott schengeni határon számos, „harcra elszánt” férfi utazott „iszlámpolitikai előadásokra” és muszlim ünnepségekre Szlovéniába. Az autókonvojokban utazók célja egy távol eső épület volt a Ljubljana körüli erdőségekben – olvasható a lapban. A feltételezett iszlamisták – mint írja az újság – ezen a területen tartották találkozóikat, ott radikalizálódtak, és lőfegyverekkel is gyakoroltak. A lap tudomása szerint voltak közöttük szalafisták (radikális iszlamisták) Németországból, Ausztriából, Luxemburgból és persze Szlovéniából is. Az épülethez vezető bekötőutat két őrszem ellenőrizte. A dzsihadisták kiképzőtábora mögött biztonsági források szerint egy ljubljanai szalafista egyesület állhat, amely már több szélsőségesnek is segített Irakba és Szíriába eljutnia.

A szlovén rendőrség a nap folyamán cáfolta azokat a sajtójelentéseket, amelyek szerint a kis EU-tagállam területén a dzsihadisták tanácskozásokra gyűlnek volna össze és kiképzőtáborokat tartanának fenn. Az osztrák hírügynökség kérdésére válaszolva a ljubljanai hatóságok elmondták: nincsenek értesüléseik arról, hogy Szlovénia területén, különösen pedig a főváros körüli erdőségekben radikális iszlamistákat képeznek ki.

A kölni esettel kapcsolatban a nyomozók szerint az „arab kinézetű férfi” már múlt pénteken feltűnést keltett a Köln közelében fekvő Pulheimben lévő építőanyag-kereskedésben, mivel szokatlanul sok vegyi anyagot vásárolt. Az üzlet munkatársai egy nappal később értesítették a rendőrséget.

A rendőrség közleménye leszögezte, nem világos, hogy a vásárolt kemikáliákat bűncselekmény elkövetésére akarták-e felhasználni. A dokumentumban nem részletezték az anyagok típusát és mennyiségét sem, csupán az derült ki, hogy tisztításra használható vegyi anyagokról van szó. Az újság úgy tudja, amennyiben nem találják meg a gyanús vásárlót, biztonsági okokból lefújhatják a két hét múlva esedékes, hagyományosan a farsang utolsó előtti napján, Kölnben rendezett utcai karnevált. Erről a tartományi belügyminisztérium dönt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.