Nem robbanószert akart készíteni a kölni férfi

Kábítószer előállítása céljából szerezte be a vegyi anyagokat.

MTI
2016. 01. 27. 20:42
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A közlemény szerint az illető vallomása és a nyomozás eddigi megállapításai alapján semmi nem utal arra, hogy a 44 éves férfi nem kábítószer készítése céljából szerezte be a vegyi anyagokat.

A rendőrség egyben kifejezte köszönetét a körözött férfi fényképének és személyleírásának megjelentetése után kapott számos információért, és hangsúlyozta: az eset megmutatta, mennyire fontos együttműködni és „megőrizni a nyugalmat” a jelenlegi „feszült biztonsági helyzetben”.

Az illető ellen kedden adtak ki körözést, miután a Köln melletti Pulheim egy barkácsáruházából bejelentés érkezett, hogy valaki robbanószer előállítására is alkalmas vegyi anyagokat vásárolt. A körözésben az állt, hogy az áruház munkatársai „a férfit kinézete alapján »közel-keleti származásúnak« írták le”. Az illető még kedd este jelentkezett a helyi rendőrségen. Állampolgárságáról, származásáról nem közöltek adatot.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.