Az elnök Joe Biden alelnök társaságában vett részt a demokrata képviselők háromnapos marylandi konferenciájának első napján. Bizakodónak mondta magát, úgy fogalmazott: nem aggódik amiatt, hogy a demokraták csapata ne maradna együtt.
„Novemberben a demokraták győznek majd” – fogalmazott.
Beszédében általában is dicsérte pártja eddigi munkáját, annak ellenére, hogy a demokraták kisebbségbe kerültek a képviselőházban. Az elnök most 188 törvényhozó előtt fejtette ki gondolatait, és azt mondta, büszke arra a munkára, amelyet együtt végeztek elnöksége idején. Biztatta a demokratákat, hogy szilárdítsák meg az eddig elért eredményeket. „Ha hűek maradunk elveinkhez, akkor nemcsak a pártunknak lesz jó éve, hanem Amerikának is” – fogalmazott.
Beszédében Joe Biden alelnök ugyancsak optimizmusának adott hangot. Úgy vélte: a demokraták ősszel nemcsak a Fehér Házat hódítják meg, hanem a törvényhozást is.
A konferencián a képviselők díszes kerámiatállal ajándékozták meg az elnököt.
A legnépszerűbbnek tartott republikánus elnökjelölt-aspiráns, Donald Trump távollétében tartották meg csütörtökön este a republikánus pályázók országos tévévitájukat az iowai Des Moines-ben – ez volt az utolsó ilyen rendezvény a hétfői iowai jelölőgyűlés előtt, amellyel megkezdődik az amerikai előválasztások sorozata, és egyes szövetségi államokban döntenek a pártok várható elnökjelöltjeiről.
A Fox televízió és a Google közös szervezésében megrendezett vitán hét elnökjelölt-aspiráns jelent meg: Jeb Bush volt floridai kormányzó, Ben Carson sebészorvos, Chris Christie, New Jersey kormányzója, Ted Cruz texasi szenátor, John Kasich ohiói kormányzó, Rand Paul, Kentucky szenátora és Marco Rubio floridai szenátor.
A milliárdos üzletember, Donald Trump napok óta csatában áll a Fox televízióval, mert véleménye szerint az egyik műsorvezető, Megyn Kelly részrehajló és ellenséges vele. A televízió vezetői az utolsó pillanatig fenntartottak számára egy üres dobogót, Trump azonban nem gondolta meg magát, és Iowában jótékonysági nagygyűlést tartott.