Szaúd-Arábiában a hét végén egyetlen nap alatt 47 embert végeztek ki. A szunnita iszlám egyik legszigorúbb értelmezését, a vahhabizmust gyakorló monarchiában a halálbüntetés hétköznapi büntetési forma – jogvédő szervezetek szerint tavaly 157 kivégzést hajtottak végre –, ezúttal azonban az elítéltek között egy politikailag nagyon különleges személy is volt. Ha a bevett végrehajtási módot alkalmazták, akkor most ugyanis Nimr al-Nimrnek, az arab tavasz idején híressé vált síita ajatollahnak a feje is a porba hullott. A vádak szerint a hitszónok és a másik 46 ember, akik közül többen állítólag az al-Kaidához kötődtek, terroristák voltak. Azt ugyanakkor az ENSZ főbiztosa és az Amnesty International jogvédő szervezet is erősen vitatta, hogy egyáltalán tisztességes bírósági eljárást kaptak volna. Sőt, az alapján, amit az ügyről tudni lehet, Nimr al-Nimr elismerte ugyan politikai felelősségét – szabad választásokat követelt –, de mindig tagadta, hogy fegyvert ragadott vagy bárkit erőszakra buzdított volna.
Bahrein megszakítja a diplomáciai kapcsolatot Iránnal. Ezt a kormány tájékoztatási minisztere, Isa al-Hamadi jelentette be hétfőn. A bahreini vezetés már korábban is azzal vádolta Teheránt, hogy támogatja a 2011 óta folyamatosan szervezett kormányellenes síita megmozdulásokat. A lefejezett Nimr al-Nimr szintén a bahreini kabinet heves bírálójának számított.
Bahrein mellett Szudán is így döntött: a nap folyamán kiutasították az iráni nagykövetet.
Hogy akkor mégis miért kellett meghalnia? Először is belpolitikai okokból, hiszen kivégzésével egy felbujtótól szabadultak meg, aki keményen kritizálta a támadhatatlan királyi családot. Másrészt pedig vallási okokból: mert síita volt, aki Iránban végezte tanulmányait, és akinek esetleg meghallhatta volna szavát az ország nagyjából 15 százaléknyi síita lakossága. A kérdés egyszerű volt: mi a jobb, egy élő példakép vagy egy elfelejtett mártír? Kivégzésével Rijád mégis sokat kockáztatott, hiszen a jogilag meglehetősen kérdőjeles lépéssel nem csupán a Nyugat rosszallását válthatta ki, de Iránét, sőt az egész síita tömbét is. Egyelőre úgy tűnik, az előbbi némi szigorú homlokráncolást jelent csupán, utóbbi viszont talán haragosabban söpört végig, mint amire számítani lehetett.
Az eset miatt a Közel-Keleten indult tüntetésekből jól látszik, hogy Szaúd-Arábia és Irán a tűzzel játszik, amikor a szunnita–síita vallási szembenállást megbolygatják, az utóbbi időben azonban mégis egyre nyíltabban teszik.
Ennek oka pedig nyilvánvalóan a politikai szembenállás. A térségben a szunnita Szaúd-Arábia szeretné kiterjeszteni befolyását, melyet ellenpólusa, a síita Irán mindenáron megfékezne, és amelyhez az atomalkuval most némi esélye is nyílt. Amíg ez a kötélhúzás csupán haragos szóváltásokban merül ki, nincs nagy veszély. Ha azonban már harmadik országokban vívott kliensháborúkban (proxy war) csapnak össze az ellentétek – ahogyan azt most is látjuk Szíriában vagy Jemenben –, már kezd melegebbé válni a helyzet. S ha a kérdés teljesen vallási síkra terelődik, könnyen végzetesen elszabadulhatnak az indulatok.
Pontosan ez történt Iránban is, ahol az ország vezetője, Ali Hamenei arról beszélt, hogy a cselekedet isteni megtorlást kíván, a feldühödött nép viszont saját kezébe vette az igazságszolgáltatást, és megrohamozta Teheránban a szaúdi nagykövetséget. Az épület egy részét feldúlták, s bár sérülésekről nem érkezett hír, ez inkább csak a szerencsének köszönhető: a felvételek tanúsága szerint bőszen repkedtek a Molotov-koktélok. De nem csupán a perzsa államban, hanem más síita tömbökben is az utcára vonultak az emberek, Irakban, Libanonban és Bahreinben egyként tüntettek a hitszónok kivégzése és a szunnita királyság ellen.
Teheránban a szaúdi király képeit égető tömeget végül a rendőrök páncélos járművekkel és könnygázzal fékezték meg, Haszán Róháni iráni elnök pedig igyekezett mindenkit megnyugtatni, hogy elítéli az effajta erőszakot, kézben tartja az eseményeket, és nem szeretné tovább élezni a feszültséget országaik között. A diplomáciai képviselet megtámadását sietett elítélni a nemzetközi közösség, így az Európai Unió is. Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője például személyesen is felhívta az ügyben az iráni külügyminisztert. A Szaúd-Arábiában történt tömeges kivégzésről ugyanakkor már nem érkeztek ilyen kemény bírálatok, bár Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár megdöbbenésének, az Egyesült Államok pedig – sokadjára – aggodalmának adott hangot.
Tekintve, hogy bár tavaly a mekkai zarándoklaton kitört pánikban több száz iráni veszítette életét, a két ország mégsem ugrott egymás torkának, kizárt, hogy egy szaúdi – még ha síita is – hitszónok halála ennél többet ártson a kétoldalú kapcsolatoknak. Mégis a lépés jól mutatja, hogy a két hatalom egyre messzebbre merészkedik egymás provokálásában.
