Aktivizálták a német titkosszolgálatot az oroszok miatt

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A nemzetbiztonság fel kell tárja, törekszik-e Moszkva a német közvélemény befolyásolására.

MTI
2016. 02. 19. 18:51

„Tudni akarjuk, hogy van-e itt valami koncepció”

– mondta egy név nélkül nyilatkozó forrás. A BND-nek és a BfV-nek azt is tisztáznia kell, hogy Oroszország törekszik-e kapcsolatok kialakítására jobboldali populista szervezetekkel – áll a Süddeutsche Zeitung beszámolójában, amely szerint egyebek között Franciaországban és Magyarországon tapasztalható ilyen jelenség.

A müncheni lap és az NDR, illetve a WDR oknyomozó csoportja azt is tudni véli, hogy a kancellári hivatalt már hónapok óta foglalkoztatja a kérdés, hogy Moszkva támogat-e Németországban is szélsőséges csoportosulásokat. A kancellárián úgy vélik, Moszkva aligha hagyja ki Németországot ilyen irányú tevékenységéből. Christiane Wirtz nem kommentálta a tényfeltáró munkacsoport beszámolóját, mint mondta, a kormány soha nem kommentál a nemzetbiztonsági szolgálatokat érintő sajtóhíreket.

A kormányzó Kereszténydemokrata Unió (CDU) vezető védelempolitikai szakpolitikusa, Roderich Kiesewetter a napokban a Deutschlandfunk országos közszolgálati rádiónak azt mondta, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök pénzügyi támogatást nyújt németországi „jobboldali radikális hálózatoknak”, és ennek az „ötödik hadosztálynak” a tevékenységét „dezinformációs” kampányokkal egészíti ki. Az orosz elnök egyebek mellett arra törekszik, hogy csökkenjen a németek menekültek iránti segítőkészsége, „stratégiai célja” pedig az Európai Unió megosztása és gyengítése – vélekedett az Angela Merkel vezette CDU politikusa.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.