Bosznia átadta uniós csatlakozási kérelmét

Federica Mogherini elmondta, hogy a tagországok tanulmányozni fogják a kérelmet.

MTI
2016. 02. 15. 13:27
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az uniós diplomácia vezetője sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a tagországok tanulmányozni fogják a kérelmet.

Federica Mogherini hangsúlyozta, a boszniai jelentkezés egyaránt jó hír az európai közösségnek és a volt jugoszláv tagköztársaságnak. Mint fogalmazott: „azt látni, hogy szomszédaink készek a kemény munkára a csatlakozásért, megerősíti az integráció jövőjébe vetett bizalmat egy olyan időszakban, amikor az unió létét sokan belülről kérdőjelezik meg”.

Dragan Covic, a háromtagú boszniai államfői testület soros elnöke hangsúlyozta, hogy az idei év tele lesz kihívásokkal az országának, javítani szeretnének a gazdaság állapotán, valamint önkormányzati választásokat fognak tartani, ami jó alkalom lesz arra, hogy megmutassák, képesek a reformokra.

„Figyelemre méltó, amit az utóbbi hónapokban végrehajtottak, ez azonban csak a kezdete egy hosszú utazásnak. Világosan ki kell fejeznünk, hogy néhány hónapon, de még néhány éven belül sem lehetséges a csatlakozás” – mondta Johannes Hahn szomszédságpolitikáért felelős uniós biztos.

Ha az EU elfogadja a kérelmet, a balkáni országnak a teljes jogú tagságig számos problémát kell leküzdenie. Brüsszel eddig is három kérdés megoldásához kötötte az integráció folytatását: a kisebbségekkel szemben diszkriminatív alkotmány módosításához, a két országrész együttműködését célzó koordinációs mechanizmusok kidolgozásához, valamint az integrációt célzó átfogó reformokhoz.

Emellett Bosznia-Hercegovinának előrelépést kell mutatnia az emberi jogok tiszteletben tartása, a korrupció és a szervezett bűnözés elleni harc, valamint az óriási mértékű munkanélküliség és a szegénység felszámolása terén is, továbbá – a csatlakozási kérelem jóváhagyása esetén – le kellene folytatnia a több mint harminc fejezetből álló csatlakozási tárgyalásokat is.

Az európai integráció szempontjából a volt jugoszláv tagköztársaságok közül Bosznia-Hercegovina a sereghajtó, hiszen Szlovénia és Horvátország már az unió tagja, Szerbiával és Montenegróval elkezdődtek a csatlakozási tárgyalások, Macedónia pedig hosszú ideje tagjelölt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.