Egész Izraelt körbekerítené Benjamin Netanjáhú

Meg kell védenünk magunkat a vadállatoktól – mondta a miniszterelnök, utalva a térség többi lakójára.

MNO
2016. 02. 10. 15:19
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Meg kell védenünk magunkat a vadállatoktól – mondta Benjamin Netanjáhú a Vörös-tengernél, a jordániai határnál tett látogatása alkalmával kedden, ahol a nemrég elkészült, közel harminc kilométer hosszú, 77 millió dollárba kerülő határzárat látogatta meg. Hozzátette, a tervben lévő, súlyos sékelmilliárdokat felemésztő és egész Izraelt körbeölelő kerítés célja lenne az is, hogy megoldást nyújtson a Hamasz titkos alagútjaira, amelyek a Gázai övezetet kötik össze országával.

A The Guardian cikke szerint a határzárról mint egy többéves tervről beszélt a miniszterelnök, mely megvédené őket a közel-keleti térségben. Hozzátette, a kormányzat már vizsgálja annak lehetőségét, hogyan lehetne a már meglévő, Ariel Saron egykori miniszterelnök által húzott falat teljessé tenni, a „réseket befoltozni”.

Netanjáhú javaslata mindenesetre nem aratott osztatlan sikert, még kormányának oktatási minisztere is bírálta azt. Naftali Bennett úgy fogalmazott, míg Izrael kerítésbe burkolná magát, addig Ausztráliában és New Jersey-ben nincs szükség kerítésre.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.