Észak-Korea a forródrótok megszakításával fenyegetőzik

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A közösen üzemeltetett keszongi ipari park körül is áll a bál.

MTI
2016. 02. 11. 15:51

A keszongi ipari parkot 2004-ben nyitották meg annak a kísérletnek jegyében, hogy a két szomszédos ország majdani újraegyesítése céljából megpróbálják bebizonyítani: együtt tudnak működni olyan dolgozók, akik két ellentétes gazdasági rendszerből érkeztek.

Észak-Korea korábban az ipari park bezárását „hadüzenetként” értékelte, és Keszongot katonai zónának nyilvánította. Szöul úgy nyilatkozott, hogy a létesítmény felfüggesztésének célja, hogy olyan pénzcsapokat zárjon el, amelyekből Phenjan nukleáris és ballisztikusrakéta-fejlesztéseket finanszíroz.

A két Korea közötti feszültség növekedése jeleként csütörtökön Phenjan bejelentette, hogy megszakít két forródrótot Szöullal. Észak-Korea legutóbb 2013-ban vágta el a két Koreát összekötő kommunikációs vonalakat, a két ország közötti enyhülés beálltával azonban újra helyreállították azokat.

Észak-Korea vasárnap műholdfelbocsátás céljával elindított egy hordozórakétát. A nemzetközi közösség megítélése szerint valójában egy katonai kísérletről volt szó, és Phenjan megsértette az ENSZ határozatait, amelyek tiltják számára a ballisztikusrakéta-technológia felhasználásával végzett rakétaindításokat.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.